• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. március 26.
Üzenet a nemzetközi színházi világnap alkalmából

A nemzetközi színházi világnap alkalmából idén Krzysztof Warlikowski üzenetét olvassák fel a világ színházaiban, így társulatunk nézői is meghallgathatják azt egyik színészünk tolmácsolásában Az elveszett levél című produkciónk péntek esti előadása előtt. Ünnepeljük együtt a színházművészetet! Mindenkit szeretettel várunk az előadásra!

Krzysztof Warlikowski üzenete a színházi világnap alkalmából:

 „A színház igaz mestereit a színpadtól távol a legkönnyebb megtalálni. Őket nem érdekli az olyan színház, ami gépiesen másolja a konvenciókat és termeli újra a kliséket. Ők inkább az impulzusok forrását keresik, az élő áramlatokat, amelyek gyakran elkerülik a színháztermeket és azokat, akik valamiféle világok utánzásával bajlódnak. Utánzunk, ahelyett, hogy saját elmélyült világot teremtenénk, ami a közönséggel folytatott párbeszédre és a felszín alatt áramló érzelmekre épül, sőt, mindez létezésének feltétele. Hiszen a színháznál semmi sem képes jobban megmutatni a szenvedélyeket.

Gyakran a próza mutat irányt nekem. Nap nap után olyan írókon tűnődöm, akik mintegy száz évvel ezelőtt leírták, megjósolták az európai istenek hanyatlását, az enyészetet, ami civilizációnkat időtlen sötétségbe taszította. Franz Kafkára gondolok, Thomas Mannra és Marcel Proustra. De közéjük sorolom kortársunkat, John Maxwell Coetzeet is.

Közös bennük a világvége elkerülhetetlen érzése – és itt nem bolygónk megszűnésére gondolok, hanem az emberek közötti kapcsolatok és társadalmi rendszer felbomlására, ami fájdalmas kísérőjelensége életünknek. Mindnyájunk életének, akik a világvégét követően létezünk. Bűntények és konfliktusok kereszttüzében, amik gyorsabban robbannak ki, minthogy a mindenütt jelenlévő média tudósításaiból értesülhetnénk róluk. Ezek a tűzvészek amúgy gyorsan unalmassá válnak, és örökre eltűnnek a sajtóhírekből, mi pedig tehetetlennek, rémültnek, sarokba szorítottnak érezzük magunkat. Nem vagyunk már képesek tornyokat építeni, a falak pedig − amelyeket megrögzött makacssággal húzunk fel −, már nem védenek meg semmitől, éppen ellenkezőleg, maguk is védelemre és gondoskodásra szorulnak. És mindez életenergiánk nagy részét felemészti. Már nincs erőnk, hogy észrevegyük, mi van a kapuk, a falak mögött. És éppen ezért kell a színháznak léteznie, éppen ebből kellene merítenie az erejét. Hogy belessen oda, ahová nem szabadna.

»A monda a megmagyarázhatatlant próbálja magyarázni. Mivel a valóságra épül, újra megmagyarázhatatlanságban kell végződnie.« − e szavakat, amelyeket Kafka a Prométheuszról szóló mondák kapcsán fogalmazott meg, én erősen arra vonatkoztatom, milyennek kellene lennie a színháznak. Valóságra épülő és újra a megmagyarázhatatlanságban végződő színházat kívánok minden munkatársnak – a színpadon lévőknek, és a nézőtéren ülőknek egyaránt – teljes szívemből.”

Fordította: dr. Pászt Patrícia

forrás: Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja (www.itihun.hu)

A színházi világnapot 1962. március 27-én ünnepelték meg először a Nemzetközi Színházi Intézet javaslatára, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az ünnepnap célja kifejezni a színház közösségi, embereket és nemzeteket összefogó erejét. Mint ismeretes, a nemzetközi intézet minden évben egy jelentős színházi alkotót kér fel az aktuális esztendő üzenetének megfogalmazására, amelyet számos nyelvre fordítanak le, tesznek nyilvánossá a médiában és olvasnak fel a nézők számára az előadások előtt.

Krzysztof Warlikowski

2015-ös üzenetében Krzysztof Warlikowski lengyel színházi rendező osztja meg gondolatait a közönséggel, aki a kortárs lengyel színház egyik kiemelkedő, világszerte elismert művésze, a varsói Nowy Teatr alapítója, művészeti igazgatója és 1962-ben született a lengyelországi Szczecinben.

Az idei az 53-ik színházi világnap.

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát