• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. május 16.
Közkedvelt musical minden korosztálynak

Az idei évad utolsó nagyszínpadi bemutatójaként a Dés-Geszti-Békés szerzőhármas A dzsungel könyve című klasszikussá vált magyar musicaljét vitte színre a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeivel Nagy Regina rendező.

A 2017. május 17-i bemutatót megelőző sajtóbeszélgetésen a szatmári társulat művészeti igazgatója, Bessenyei Gedő István elmondta, hogy a társulat ezt az előadást évekkel ezelőtt már játszotta ugyan, de nem felújításról van szó, hanem újrabetanulásról, hiszen a stáb egy része változott, és sok az új szereplő is. „Az előadást az idén diákbérletben tűztük műsorra, de a jövő évadban a felnőtteket is meg kívánjuk szólítani vele, hiszen ezt a történetet és ez a produkciót minden korosztály a sajátjának érezheti – ősztől majd a választható bérletcsomagban is szerepelni fog” – tette hozzá a társulatvezető.
Nagy Regina rendező az előadásban az állatok világának pontos törvényeit szerette volna bemutatni, illetve azt, hogy az őserdő lakói milyen hűen ragaszkodnak a szabályokhoz, valamint az emberek világnak kétszínűségét is ki kívánta emelni. „Nagyon szeretem ezt a darabot, hiszen nagyszerű a zenéje, a dalszövegei zseniálisak és a dramaturgiája megismételhetetlen. Nagyon szépen kirajzolódik benne az állatok és az emberek világa közötti óriási különbség. Feloldásképpen pedig maximálisan azonosulni tudok a Békés Pál által felkínált lehetőséggel, tudniillik azzal, hogy a család stabilitása minden helyzetben megnyugvást és biztonságot teremthet” – véli az előadás rendezője.
A Mauglit alakító Orbán Zsolt színész elárulta, hogy a próbafolyamat során még edzőterembe is járt pár alkalommal a Sír Kánt megszemélyesítő Nagy Csongor Zsolttal, hogy az ott harcművészetet oktató szakemberrel együtt alapozzák meg a verekedős jeleneteiket.
A próbafolyamat nagyon intenzív volt, és viszonylag rövid idő alatt állt össze az amúgy nagyon sok és komoly koreográfiát igénylő produkció. Gabriela Tănase koreográfus elmesélte, hogy a színház kötelékében tevékenykedő önkétesekből válogatott csapattal már a bemutatót megelőző két hónapban rendszeresen gyakorolták a táncokat, így a színészeknek kellett utólag felzárkózniuk a csapat többi tagjához.

Fotó: Czinzel László
Rappert-Vencz Gábor, Varga Sándor, Gaál Gyula, Budizsa Evelyn, Orbán Zsolt

A dzsungel könyve szereplői: Orbán Zsolt, Bessenyei István, Rappert-Vencz Stella, Bodea Tibor, Péter Attila Zsolt, Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor Zsolt, Gaál Gyula, Budizsa Evelyn, Marosszéki Tamás, Bándi Johanna, Bogár Barbara, Poszet Nándor, Varga Sándor, Laczkó Tekla, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes, valamint: Csúcs Dávid m. v., Jankó Szép Tamás m. v., Jeromos Dávid Ákos m. v., Muhi Andrea m. v., Báthori Boglárka m. v., Kerekes Barbara m. v., Volfer Vanessa m. v., Képíró Dorottya m. v., Nagy Janka m. v., Süveg Attila m. v., Scheitli Krisztina m. v., Vadai Zalán m. v. és Szántó Gergő m. v.
A musical zenei vezetője Manfrédi Annamária, díszlettervezője Cristian Gătina m. v., jelmeztervezője Bodor Judit m. v., a jelmeztervező asszisztense Nagy Anikó, rendezőasszisztense Tamás Ágnes, ügyelője és súgója Fábry Zoltán volt.

Forrás: a Harag György Társulat PR-irodája
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát