• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. január 19.
Kocsis István monodrámájának romániai ősbemutatója az Északi Színház nagytermében

Január 21-én, vasárnap 17 órai kezdettel a Magyar Kultúra Hete hete programjában kerül sor a Jászai Mari (A megkoszorúzott) című előadás premierjére, amelyet a Harag György Társulat az Ady Endre Társasággal együttműködésben hozott létre.

Színpadi nézőteres előadás rendezője Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke és a társulat örökös tagja, Jászai Mari szerepében pedig Kovács Nikolett színészt, a társulat tagját láthatjuk.

„A Magyar Kultúra Hetének egyik célkitűzése, hogy hazahozza azokat az írókat, képzőművészeket, színészeket, akik Szatmárnémetiből, Szatmár vármegyéből származtak el. Kocsis Istvánnak az elmúlt tizenkét évben minden játszott darabját meghívtuk rendezvénysorozatunk programjába, most viszont mi hoztuk létre a Jászai Mari című előadást” – mondja Tóth-Páll Miklós.

Az előadás a 20. század elejét és Jászai Mari alakját idézi meg. Magyarország és Európa akkori legnagyobb színésznője volt, az előadásban pedig életútját követhetjük nyomon.

„Öröm, hogy az Ady Endre Társaság és a Harag György Társulat közös produkciójaként műsorra tudunk tűzni egy újabb előadást. A Roncsderby című volt az első koprodukciónk, idén pedig egy újraírt darabot tűzünk műsorra, amelynek az egykori ősbemutatója is Szatmárnémetiben volt” – fűzi hozzá Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.

Az január 21-én bemutatandó előadást az alkotók a közelmúltban elhunyt egykori kolléga, Gyöngyösi Gábor emlékének szentelik, aki egy fontos és talán kicsit méltatlanul elfeledett alkotója és teoretikusa volt a szatmári társulatnak.

Igazi Színházat, mely a világ nyolcadik csodája lesz! Nem teszi be oda lábát hivatalnok: az elhivatottak színháza lesz! … Áldott legyen a katarzis! Áldott legyen a beavató színház minden szent rítusa: megvilágosító ereje és hatalma. A színház valódi szellemi központ, beavató központ... Színészkirálynő, a legszentebb beavatás papnője lehetsz! Hatalmas vagy, erős vagy, legyőzhetetlen vagy!” (Jászai Mari)

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Szabó Anna, zene: Moldován Blanka, ügyelő, súgó és rendezőasszisztens: Tamás Ágnes.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát