• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. október 30.
Búcsúzunk Bessenyei Istvántól, a Harag György Társulat örökös tagjától

2018. október 29-én, méltósággal viselt súlyos betegség után, életének 63. évében elhunyt Bessenyei István színész, rendező, a Harag György Társulat örökös tagja, volt igazgatója, a Proscenium Alapítvány elnöke.

Virrasztása október 31-én, szerdán, 19:30-tól lesz a vasút melletti református temető kápolnájában. Földi maradványait a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzuk fel 2018. november 1-én, csütörtökön. A jelenlevők itt is elhelyezhetik a kegyelet virágait szeretett kollégánk ravatalánál 11:30 és 13:00 óra között. Utolsó útjára a szatmárnémeti vasút melleti református temető kápolnájából kísérjük, ugyanazon nap 14:00 órától.

Bessenyei István a szilágysági Égerháton született 1955. március 18-án. Elemi és középiskolai tanulmányait Égerháton, Szamosardóban és Szilágycsehben végezte, majd három évig matematika-fizikatanárként dolgozott a Szamosardói Általános Iskolában.

Színházi tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakán végezte, Tompa Miklós osztályában. 1981-től az Északi Színház magyar tagozatának (a későbbi Harag György Társulatnak) a színésze volt.

A kilencvenes évektől kezdődően rendezett is – nyugdíjba vonulását követően is számos stúdióelőadás és szilveszteri előadás rendezése köthető a nevéhez. Sokrétű színházi tevékenységei mellett a nyolcvanas évek végétől frontembere a nagykárolyi Kastélylakók Zenekarnak (szövegíró és énekes). 1990-ben elnyerték a Siculus OrszágosTáncdalfesztivál nagydíját.

Színészi pályája során több mint száz szerepet játszott el a magyar és világirodalom legkülönfélébb műfajaiból. Nevéhez fűződik az első és mindmáig egyetlen egész estés szatmári játékfilm megrendezése is.

2012 és 2014 között a Harag György Társulat művészeti igazgatója, 2014 óta a művészeti tanács tagja volt. 2012 óta elnöke a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak.

Küldetésének érezte, hogy megismertesse és megszerettesse a színházat a fiatal generációkkal, ezért szakirányítóként aktívan részt vett diák- és műkedvelő színjátszómozgalmak szervezésében, megerősítésében is. 1996 és 2006 között alapító vezetője és rendezője volt a szatmárnémeti Kulissza Színpad felnőtt műkedvelő színjátszócsoportnak, 2003 és 2006 között szakirányítója a Nádai István Színjátszókörnek. Állandó szaktanácsadója Szilágycseh és Kraszna városok színjátszó köreinek és -táborainak, kezdetektől zsűritagja, gyakorta elnöke a Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválnak. Drámapedagógiai tevékenységéért és a református oktatás támogatásáért a Szatmári Református Egyházmegye és a Szatmárnémeti Református Gimnázium 2007-ben Pro Schola-díjjal jutalmazta, 2011-ben pedig a Szatmár Megyei Tanács és a Szatmárnémeti Városi Tanács kulturális díját vehette át.

2016-tól a Harag György Társulat örökös tagja.

Élete végéig aktív tagja volt a társulatnak, nyugdíjba vonulása után a közönség továbbra is örvendhetett játékának és sikeres rendezéseinek.

Bessenyei István mától az Égi Társulat tagja, csatlakozott az alapítókhoz, a régi jóbarátokhoz, kollégákhoz. Isten veled, „Besenyő”, hiányozni fogsz nekünk a színház udvarának padjáról, a színpadról és a rendezői székből is!

(A Harag György Társulat munkaközössége)
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát