• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. november 19.
Gálaesten térnek vissza a társulat volt és jelenlegi tagjai

Örökös tagokat is avatnak a Harag György Társulat ünnepi gálaestjén.

A társulat alapításának 65. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi hétvégén, november 24-én 19 órától az Északi Színházban rendezett gálaesten lépnek fel a Harag György Társulat volt és jelenlegi tagjai. Az eseményen a verses, zenés előadások mellett egy újabb, a társulat történetében igazán fontos mozzanatra is sor kerül: örökös tagokat fognak avatni az este folyamán.

A gála rendezője Parászka Miklós, a társulat egykori rendezője és művészeti igazgatója, aki 2018-ban vonult nyugdíjba a Csíki Játékszín éléről.

Az est műsorában a társulat jelenlegi, egykori és örökös tagjai is színpadra lépnek. Rég nem látott valamikori szatmári színészek fellépése emlékeztet az elmúlt hatvanöt évre.

A programban szerepel a volt, illetve örökös tagok közül Czintos József, Méhes Kati, Kovács Éva, Bartis Ildikó, Gajdó Delinke, Kovács Lenke, Papp Éva, Bálint Márta, Kulcsár Székely Attila, Bartha Boróka, Kilyén László, Rózsa László, Fehérvári Péter és Baksa András fellépése.

A jelenlegi tagok közül fellép Bodea Gál Tibor, Nagy Csongor Zsolt, Zákány Mihály, Varga Sándor, Poszet Nándor, Gaál Gyula, Bándi Johanna, Gál Ágnes, Laczkó Tekla, László Zita és Péter Attila Zsolt.

Az Északi Színházban tartott gálaműsorra jegyek a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen.
További tájékoztatásért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát