• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2013. szeptember 21.
A Vitéz lélekkel vendégszerepel Szatmáron a budapesti Nemzeti Színház

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház első külföldi vendégelőadása 2013. október 5-én lesz látható Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat fennállásának 60. évfordulójára rendezett jubileumi ünnepség keretében.

Társulatunk meghívására a Szakszervezetek Művelődési Házában vendégszerepel október 5-én, szombaton a budapesti Nemzeti Színház Vitéz lélek című évadnyitó előadása, Vidnyánszky Attila rendezésében. A Kossuth-, Meyerhold és Jászai-díjas rendező, a budapesti Nemzeti Színház főigazgatója, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezője, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese, a Magyar Teátrum Társaság elnöke, maga is együtt ünnepel szatmári társulattal. 

Vidnyánszky Attila a Vitéz lélek egyik próbáján
A Vitéz lélek című Tamási-darabból készült előadás bemutatója 2013. szeptember 27-én lesz Budapesten. A Nemzeti Színház ezzel a produkcióval nyitja a 2013/2014-es színházi évadát. Az előadásban többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József látható, rendezőasszisztens Herpai Rita, dramaturg Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád.
Tóth Auguszta és Trill Zsolt (próbafotók)

„A „komoly játék” műfaji megjelölésű színdarab alapvetően különbözik a novellától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, mely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett – elég, ha csak a Ceaușescu-féle falurombolásra gondolunk– olvasható a darab ismertetőjében.

Újvári Zoltán és Reviczky Gábor (próbafotók)

Szatmárnémetiben egyébként ezidáig mindössze egyetlen alkalommal, több mint 20 évvel ezelőtt, a negyvenedik évfordulón vendégszerepelt a budapesti Nemzeti Színház, akkor is erdélyi szerző művével (az Advent a Hargitán című Sütő András-dráma színrevitelével). Arra azonban még nem volt példa, hogy a színház vezetői is együtt ünnepeljenek társulatunkkal.


A színház Horea úti jegypénztárában szeptember 19-től válthatók jegyek az ünnepi hétvégére, hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, a három napra szóló bérleteket pedig szeptember 20-tól lehet megvásárolni. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon lehet érdeklődni. Mindazok, akik állandó színházbérlettel rendelkeznek, kedvezményesen válthatnak jegyet vagy három napra szóló bérletet az ünnepi rendezvénysorozatra. 

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát