• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2013. október 3.
Szatmárnémetiben rendez Babarczy László

Örök-aktuális magyar klasszikust, Móricz Zsigmond Rokonok című művét viszi színre Szatmárnémetiben Babarczy László rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitűntetett színházi alkotó, színészpedagógus. Babarczy, aki a Móricz-regényt maga alkalmazta színpadra, 1969 és 1973 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője, 1974-től 1981-ig főrendezője, 1978 és 2007 között pedig igazgatója volt. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig tanszékvezetője volt. 1969 óta tanít a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től 1991-ig rektorhelyettese, 1991 és 1994 között pedig rektora volt. 1991-ben szerzett professzori címet. 2010 és 2012 között tanított a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesteri szakán, ahol társulatunk több jelenlegi és korábbi tagjának, illetve vendégművészének is osztályvezető tanára volt (többek között Balogh Attilának, Kányádi Szilárdnak, Bessenyei Gedő Istvánnak, Bordás Attilának és Vargyas Mártának is).
A rendező a Móricz által a kor színházi ízlése szerint dramatizált szövegváltozat helyett a regényhez fordul, annak „szigorát”, kérlelhetetlenségét és éleslátását idézi fel újra. A Babarczy-szöveg nem oldódik fel a zsánerek vagy a komikus ellenpontozás kiaknázásában, hanem – akárcsak a regény – őszinte „tragédiát” alkot. A puszta komikum helyét átveszi az irónia, a zsánerszerű jellemformálás helyét pedig a szó jó értelmében vett, kérlelhetetlen realizmus, ezen keresztül pedig a jól érezhető valóság-reflexió.
„Amikor a Harag György Társulat vezetése felkért, hogy rendezzek Szatmáron, a Rokonokat javasoltam, mégpedig azért, mert a történet döbbenetesen aktuális. Reggelinél elolvastam az egyik napilap legfrissebb számát, és legalább öt olyan cikk volt benne, amely mintha ebből a regényből lett volna kimásolva. Megdöbbentő, és nem is olyan vidám dolog ez. Inkább szomorú, hiszen azt jelenti, hogy társadalmunk közel egy évszázad alatt mit sem változott...” – fogalmazott a szatmári rendezése kapcsán Babarczy.
Már gőzerővel folynak a produkció próbái, melyben a társulat szinte valamennyi tagja szerepel. A stábot több vendégművész is erősíti: Szalai József díszlettervező, a kaposvári Csiky Gergely Színház műszaki vezetője, Cselényi Nóra jelmeztervező, a kaposvári színház tagja, Bordás Attila koreográfus, Dabóczi Dávid koreográfus-gyakornok, egyetemi hallgató. Az előadás zenei vezetője Manfrédi Annamária, rendezőasszisztense Bessenyei Gedő István, díszlet- és jelmeztervezői asszisztens Szabó Anna.
A Harag György Társulat a Rokonok című előadást 2013. október 4-én mutatja be az Északi Színház Nagytermében a társulat fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat nyitóeseményeként. A produkció részt vesz a gyergyószentmiklósi Nemzetiségi Színházi Kollokvium tízedik, jubileumi kiadásán is, 2013 októberében.
A színház Horea úti jegypénztárában már válthatók bérletek és jegyek az ünnepi hétvégére, illetve ugyanott a teljes ünnepi évadra szóló bérletek is kaphatók hétköznap 10 és 17 óra között, illetve szombaton 10 és 13 óra között. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon lehet érdeklődni.
 

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát