• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2013. október 24.
Ludas Matyi Szatmárban - újra jótékonysági céllal

Október 30-án újra jótékonysági előadásként tűzzük műsorra a Ludas Matyi Szatmárban című produkciónkat. A bevételekből befolyt összeggel ezúttal egy bajba jutott színész kolléga gyógykezelését támogatjuk. Társulatunk a tavalyi évadban már nagy sikerrel mutatott be több hasonló jótékonysági produkciót, amelyek révén jelentős mértékben járulhatott hozzá különböző karitatív tevékenységekhez: a Ludas Matyi két jótékonysági előadása alkalmával előbb a daganatos megbetegedésekben szenvedő gyermekek javára, majd a román tagozat egyik művésznőjének megsegítésére gyűjtöttünk.

2013. október 30-án, szerdán 18 órai kezdettel újra jótékonysági akciót szervezünk, melynek keretében a tavalyi évadban gyermekek és felnőttek számára egyaránt nagy sikerrel játszott, a Partiumi Magyar Napokon pedig szabadtéren is bemutatott Ludas Matyi Szatmárban című előadást láthatja a közönség. Ezúttal az Északi Színház román tagozatának magyar származású színész-rendezője, Erdős Károly gyógykezelésére fordítjuk az előadás bevételeit és az összegyűlt adományokat.

„A színház, ahogy kissé közhelyesen mondani szokás, valóban egy nagy család, amelyben a családra jellemző jó és rossz viszonyok, torzsalkodások, kibékülések, közös örömök és bánatok mellett egy dolog megkérdőjelezhetetlen: a szolidaritás és az összetartás. Amikor a család tagjai közül valaki bajba kerül, mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy segítsünk rajta. Aki ebben a nagy családban él és dolgozik, az nem maradhat magára a szükség óráiban, számíthat mindkét tagozaton dolgozó kollégái segítségére. Ezért döntöttünk úgy, hogy a román tagozat után most mi is jótékonysági akciót szervezünk kollégánk gyógykezelése javára. Az ilyen segítség soha nem teher, hiszen megerősíti bennünk a tudatot, hogy egy szolidáris közösséghez tartozunk, amely minden tagjára odafigyel. Ezért is kérjük nézőinket, társulatunk támogatóit és barátait, aki csak megteheti, segítsen!” – fogalmazott Bessenyei István társulatigazgató, az előadás rendezője.

Segítsen Ön is felajánlásával, és váltson jegyet a Ludas Matyi Szatmárban című, Fazekas Mihály, Móricz Zsigmond és Bessenyei István által jegyzett zenés produkcióra!
A 12 lejes minimális jegyár kifizetésén felül bármilyen összegű adományok felajánlhatók a színház jegypénztárában, vagy az erre a célra kijelölt urnák igénybevételével.
Az előadás szünetében festményeket is vásárolhatnak az érdeklődők, az így befolyt összegeket pedig – a képzőművészek nagylelkű felajánlásának köszönhetően – szintén Erdős Károly gyógykezelésére fordíthatja a társulat.

Fazekas Mihály Lúdas Matyija minden elemében az autentikus népmeséken alapul, mesés fordulatai és nyelvezete révén szorosan igazodik e népművészeti műfajhoz. A történet középpontjában az eszes parasztlegény, Matyi áll. Az egyszerű, furfangos, ám kissé öntörvényű népmesei hőssel szinte az első találkozáskor könnyű azonosulni.

Fazekas alkotása alapján Móricz Zsigmond realista színpadi művet írt, és az eredeti történet szereplőinek sorát Éva és Kobak alakjával bővítette ki. Mivel Móricz a falu embereinek és a vásárnak a részletes rajzával kissé eltávolítja a történetet a mese világától, a mű megjelenésekor éles bírálatot kapott. A kritikák ellenére Móricz szerette volna színpadon látni művét, ezért többször is átdolgozta, finomította.

A klasszikus történetből Bessenyei István színész-rendező sajátos szövegkönyvet dolgozott ki, amelynek felhasználásával izgalmas és tartalmas előadását állított színpadra. A rendező megszűrte Móricz burjánzó szövegét, és elsősorban a mesei elemekre és játékosságra összpontosított, amelyet népi zenekari kísérettel tár a nézők elé. Az előadásban komoly szerepet kap a szatmári néphagyomány, a helyi zene és néptánc, de szervesen beépül a történetbe a szatmári népi hiedelmek világa, és a tájegység sajátos nyelvezete is.

Az előadás 2013. október 30-án, szerdán, 18 órai kezdettel tekinthető meg a Szatmárnémeti Északi Színház nagytermében. A karitatív célú előadás valamennyi korosztály számára ajánlott, kicsiknek és nagyoknak egyaránt felhőtlen kikapcsolódást nyújt. Belépőjegyek 12 lejes minimális egységáron válthatók a színház Horea úti pénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával.

Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon lehet érdeklődni.

Az előadást román felirattal játsszuk.

Forrás: A Harag György Társulat PR-osztálya
Linkek
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát