• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2014. január 17.
Önálló jogi személlyé válhat a színház magyar és román társulata

Hivatalosan is elkezdődött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézményesítését célzó jogi procedúra. A dokumentum, amelyben a két tagozat különálló jogi intézményként való bejegyzését kérik a színház dolgozói, már a fenntartó, vagyis Szatmárnémeti város polgármesterének asztalán van.

 Hivatalosan is elkezdődött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézményesítését célzó jogi procedúra. A dokumentum, amelyben a két tagozat különálló jogi intézményként való bejegyzését kérik a színház dolgozói, már a fenntartó, vagyis Szatmárnémeti város polgármesterének asztalán van. A kérvényt az alkalmazottak elsöprő többsége ellátta kézjegyével, többek között Sorin Oros vezérigazgató, Bessenyei István művészeti igazgató, Stier Péter adminisztratív igazgató és Doina Coleff főkönyvelő, továbbá a két tagozaton dolgozók több mint 70 százaléka. Amennyiben az intézmény fenntartója is rábólint a kezdeményezésre, több mint 20 éves álom válhat valóra. A szétválásnak egyébként számos precedensértékű esete is van, a legközelebbi időben és térben is a nagyváradi Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház önállósulása volt.

A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két társulattal (tagozattal) működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel (közös könyvelőséggel, vezérigazgatóval, adminisztratív igazgatóval, stb.), de külön művészeti vezetéssel (saját művészeti igazgatókkal és művészeti tanácsokkal) működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében.

Az elmúlt 45 év eleinte biztos védőhálót és erős infrastruktúrát biztosított ahhoz, hogy mindkét társulat fejlődni tudjon – hangsúlyozzák a kezdeményezés szakmai indoklásában az intézmény vezetői. A dokumentum szerint ésszerű dolog egy fiatal társulatot egy már létező intézmény keretében létrehozni, annak infrastruktúrájára és adminisztratív bázisára építeni. Annak idején tehát logikus lépésnek tűnhetett a Szatmári Állami Magyar Színház intézményi bázisára alapozni az új, román társulatot, mint ahogy korábban, Nagybányán Harag György is a már létező, román társulattal működő Nagybányai Állami Színház keretében hozta létre a Harag György Társulatot. Idővel azonban a megerősödött társulatok is kinövi a bölcsőt, és megérnek az önállósulásra. A rendszerváltozás után, ahogy a két társulat egyre inkább kifejlődött és megerősödött, egyre hangsúlyosabbá vált a két tagozat külön intézményesítésének gondolata is.

Ma, 2014-ben a fenti gondolat egyre sürgetőbb igényként jelentkezik, amit az is jelez, hogy két, egymást követő megbízott vezérigazgató menedzseri tervében is szerepelt: Stier Péter és Sorin Oros pályázata, egymástól függetlenül világított rá arra az egyszerű tényre, hogy a két társulat további fejlődése számára csak a különválás és a felelős, hosszú távú tervezés jelenthet megoldást. Utóbbi megvalósítása csak különálló, profi menedzsment segítségével lehetséges. A két menedzseri tervet egyébiránt a fenntartó és a pályázatot lebonyolító intézmény, azaz a polgármesteri hivatal szakértői bizottságai a legmagasabb pontszámokkal minősítették a leadott pályázatok közül.

Ma Romániában az Északi Színház az utolsó önkormányzati fenntartású színház, amely még mindig két tagozattal működik. Az idő azoban itt is bebizonyította, hogy ami kezdetben áldás, az egy fejlettségi szinten túl hátráltató tényezővé válik. Jelen pillanatban az Északi Színház Harag György Társulata már különálló intézménnyé vált magyar színházakkal áll versenyben a kulturális piacon, a román társulatnak pedig szintén saját, erős intézményi háttérrel és menedzsmenttel rendelkező román színházakkal kell felvennie a versenyt. A román és kisebbségi színtársulatokat ma már minden hazai helyi és megyei önkormányzat különálló intézményként működteti, vagy – ahol erre lehetőség volt – már eredetileg is külön intézményként hozták őket létre.

A különálló intézményi keretek között történő működtetés nemcsak rövid- és középtávon, de hosszabb távon is egyaránt előnyös a társulatok, a nézők és a fenntartó számára is, amennyiben felelős és előrelátó menedzseri tervezést implikál, megkönnyíti az egyeztetést, egyenrangú partnerekként kezeli a társulatokat és a fenntartó számára is átláthatóbbá teszi azok gazdálkodását, illetve menedzsment- és marketingstratégiáit. Az említett előnyei mellett a kezdeményezés nem ró plusz anyagi terheket a fenntartóra, és nem befolyásolja a közös épülethasználatot sem, ugyanakkor ugyanakkor történelmi jelentőségű lépés, amelynek számos szimbolikus hozadéka is van. A kezdeményezők érvelésükben hangsúlyozzák, hogy egy ilyen jelentőségű lépés nemcsak a magyar, de a román közösség számára is mérföldkő lehet, hiszen ezáltal nem pusztán a Harag György Társulat nyerné vissza egykori önállóságát, de egyszersmind – a város történelmében először – önálló román színház is létrejönne Szatmárnémetiben. Szimbolikus értékén és történelmi jelentőségén túl azonban az önállósításnak mindenekelőtt gyakorlati, szakmai hozadéka volna. Ebben a tekintetben ezt a törekvést semmiképp sem lehet pusztán etnikai indíttatásúként kezelni, hiszen komoly szakmai érvek szólnak mellette, amelyek mindkét tagozat jövőjét érintik.

 

  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát