• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2014. április 24.
Ibsen-klasszikust mutat be a szatmári társulat

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 60-ik, ünnepi évadjának ötödik nagyszínpadi bemutatójaként Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját tűzi műsorára. A norvég drámaíró önéletrajzi ihletésű művét magyarországi rendező, Lendvai Zoltán vitte színre.

Lendvai neve nem ismeretlen a szatmári közönség számára, hiszen korábban már rendezett a Harag György Társulatnál. Egressy Zoltán Portugálja, melyet 2003-ban vitt színre, igazi közönségsiker volt, sőt Háy János Senák című darabját, illetve Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című művét is ő állította színpadra korábban.

Került már olyan helyzetbe, amikor a puszta igazság kimondása miatt konfrontálódott másokkal? Volt-e már úgy, hogy a kimondott tények veszélybe sodorták, hogy döntenie kellett, kitart-e az igaza mellett, még akkor is, ha azzal veszélyezteti saját és családja egzisztenciáját?

Milyen érvekkel a tarsolyában szállhat szembe egy fürdőváros orvosa a tömeg akaratával? Meggyőzheti-e, legyőzheti-e azt a többséget, amely a korrupció mocsarában fuldokolva próbál megélni, és akár még saját magának is képes hazudni?

Az előadás, amelynek alapja Ibsen valós eseményekből táplálkozó drámája, ezekre és sok más, hasonló kérdésre keresi a lehetséges válaszokat. Válaszokat, amelyek nem tetszenek, nem tetszhetnek mindenkinek, de a korabeli példák ürügyén olyan mély sebeket piszkálnak, amelyek képesek a mai társadalom elevenjéből is vért fakasztani.

Az Ibsen-darab szereplői: Bodea Tibor, Kovács Nikolett, Tóth Jess m. v., Budizsa Dávid m. v., Szejke Máté m. v., Varga Örs m. v., Zilahi-Kató Péter m. v., Rappert-Vencz Gábor - Kovács György-díjas, Tóth-Páll Miklós - Bánffy Miklós-díjas, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Nagy Orbán, Bessenyei István, Bándi Johanna, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Gaál Gyula és Marosszéki Tamás. A produkció díszleteit Cristian Gătina tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik. A rendező asszisztense Tamás Ágnes volt, az előadás súgója Varga Katalin. A drámát Kúnos László fordította magyar nyelvre.

A bemutató előadásra 2014. április 25-én, pénteken 19 órai kezdettel kerül sor a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Háza nagytermében.

Jegyek a színház Horea úti jegypénztárában válthatók hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében; bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni. A bemutató előadásra az Ady Endre bemutatóbérlet érvényes.

 

Az előadást román felirattal játssza a társulat.

 

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát