• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. március 1.
Ende-mesét mutat be a Brighella Bábtagozat

Történet a tálról és a kanálról címmel látható 2017. március 3-án délelőtt 9:30-tól és 11-től a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának legújabb bemutatója.

Az Iciri-piciri-bérleteseknek szánt bábelőadás rendezője Schneider Jankó magyarországi vendégművész, a díszletet maga a rendező tervezte, a bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.
Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatón fontosnak tartotta kiemelni, hogy a bábtagozat idei évadjának egyik kiemelkedő előadását mutatja be péntek délelőtt, hiszen a bábszínházi szakma rangos alkotóit hívták meg Szatmárra dolgozni. „Komoly szakmai sikerekkel büszkélkedő művészek vesznek részt a mostani bábszínházi bemutató létrehozásában, különösen kiemelném a rendezőt, aki köztudottan a kortárs magyar bábszíntér egyik legnevesebb alkotója” – részletezte az igazgató.
Bandura Emese, a Brighella Bábtagozat vezetője elmondása szerint a rendező a magyarországi Hepp Trupp bábszíntársulat alapító-vezetője és a debreceni Vojtina Bábszínház tagja is egyben.
„Már régóta színre szerettem volna vinni ezt a történetet, és nagyon örültem, hogy most lehetőség adódott rá. Nagyon szeretem az olyan helyzeteket, amikor a gyerekek frappáns logikájukkal oldják meg a felnőttek sokszor túlságosan is elbonyolított problémáit” – fogalmazott a sajtóbeszélgetésen Schneider Jankó, aki fontosnak tartotta kiemelni, hogy az előadást három éven felüli nézőknek ajánlja.

Ez ám nem közönséges tál és kanál, hanem egész különleges darabok. Ez azonban csak akkor derül ki, ha a tálban a hozzá tartozó kanállal kavargatni kezdünk.
Amint ezt tesszük, a tál megtelik a legízletesebb és legtáplálóbb levessel, amit csak kívánhatunk. És mindig tele lesz, akárhány éhes száj eszik is a levesből.

Fotó: Czinzel László
Bandura Emese, Schneider Jankó, Bessenyei Gedő István

Az Ács Alajos Játékszínben játszott bábelőadásra jegyet váltani a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra között, előadások előtt egy órával, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes.harag@gmail.com e-mailcímen lehet érdeklődni.

Forrás: a Harag György Társulat PR-irodája
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát