Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Ritkán gondolunk arra, hogy a színész hangjának a megőrzése csak egészen új fejleménye a színháztörténetnek. Mi az a másfélszáz év, amióta a hangok archiválása technikailag egyáltalán lehetségessé vált, a színház sok ezer éves történetéhez képest? Összemérhetetlen időintervallumok, mintha bizony a felfoghatatlan mélységű és nagyobb részt ismeretlen színházi hagyományt visszhangoztatni tudná a fonográf, a mágnesen szalag vagy a digitális adathordozó...

Elekes Emma hangját hallva mégis az az érzésünk támad, hogy a színész, aki a mesterségét tehetséggel és odaadással művelte, nagyon messziről és nagyon közelről szólal meg: egyszerre az idő túloldaláról és a saját korából. A színház – ami nem egyéb, mint az ember testi tapasztalatainak a tárháza – az egyszerit és soha korábban meg nem történőt, valamint a titkokkal elfedett mindenkorit gyúrja össze egyetlen eseménnyé.

Földúl Elekes Emma hangja, mert nem a színészi tudásra, hanem önnön emberi mivolta megfogalmazására és bemutatására törekszik. És most, hogy egy éve nincs már közöttünk, még inkább jelentéses ennek a megszólalásnak a kimunkáltsága, közvetlensége és művészi hitele, valamint a személyes föltárulkozás finom vakmerősége.

Elekes Emma eljutott az önismeretnek arra a fokára, amikor már nem kellett játszania. Úgy közvetíti a költő írását, hogy maga is végigjárja a szöveghez vezető utat. Vajon honnan beszél a színész, amikor már nincs látható módon velünk? Azt persze nem hiszem, hogy ő maga, azazhogy Elekes Emma Lelke ne volna valamiképpen a közelünkben: ez a láthatatlan itt-lét összehasonlíthatatlanul nagyobb értékkel bír minden ránk maradt fényképnél, mozgóképes felvételnél, tárgyi relikviánál. Mert szellemi természetű és ellenáll a pusztító időnek.

A valóságot a hangzó szó hozta létre, a hit pedig a hallásból van. Hallgatni a színész hangját annyit jelent, hogy az elfolyó idő egyik csomópontját érzékeljük általa, a magunk valóságát, amivel szemben olykor súlyos kételyeink támadnak.

Elekes Emma hangja messziről érkezik, és legbensőnkből egyszersmind. Hiányoljuk őt, önnön törékenységébe rejtett elképesztő erejét a leginkább talán. Hallgassuk őt, amikor csak tehetjük: nyitott szívvel, szeretettel és az ég felé fordított arccal.