• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Szatmárnémeti Északi Színház
spacer
Hanna Azoulay Hasfari
Yom Kippur
spacer
spacer
Képgaléria: Előadás
Szereposztás
Rendező: Eugen Gyemant
Díszlettervező: Eugen Gyemant
Koreográfus: Gabriela Tănase
Bemutató:2014. 05. 18.
Előadás ismertető

Hanna Azoulay Hasfari izraeli szerzőnő darabja négy temperamentumos személyiség közötti konfliktusokról szól: négy nővér, akiket 15 év után édesanyjukhirtelen eltűnése hoz össze újból. A testvéreket az évek során felhalmozódott, ki nem mondott sérelmeik távolították el egymástól.

A vezeklés, az ítélkezés és a megbocsájtás ünnepe arra kötelezi őket, hogy mediterrán vérmérsékletük ellenére is megtalálják egymásban elveszett gyökereiket, hogy elsősorban saját származásukkal békéljenek meg, és úgy tudják elfogadni saját énjüket, ahogyan az a másikban visszatükröződik.

 Aharcos anya alakja – aki egész életében anyatigrisként óvta gyermekeit, még akkor is, ha ez azzal járt, hogy elidegenítette őket magától – még távollétében is a vérbeli túlélőknek nevelt lányai élete meghatározó részévé válik.

A nővéreknek krimibe illő módon kell kideríteniük édesanyjuk eltűnésének körülményeit, ám a „nyomozás” során sokkal rejtettebb, családtörténetüket érintő titkokra bukkannak.

Az olyan, általános emberi témák, mint az önmagunknak való megbocsájtás képessége, saját indentnitásunk elfogadása, a hagyomány és az anyaság fogalmának ujraértelmezése, a belső harcok megvívásának folyamata, kalauzolják a nézőt e viharosan hullámzó komédia keserédes világába, mely Yom Kippurkor elfogyasztott bírsalmalekvár izét idézi.

  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát