Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

"Az igazi férfi két dolgot akar: játékot és veszélyt. Ezért akarja az asszonyt, legveszélyesebb játékszer gyanánt. Nietzsche, Nietzsche, Nietzsche, Nietzsche… Férfiak! Nő nélkül mit sem értek. És tetszik, nekem mégis tetszik a női szerep. Hogy szerettem volna rúzzsal és tükörrel a kezemben meghalni! Szerettem volna lányból nővé, nőből asszonnyá öregedni. Az élet lépcsőfokain végiglépkedni. Ehelyett a bosszúálló feminista szörnyeteggé lettem. Mert szerettem. Csak éppen rosszkor és rossz helyen. Oh, pedig megtaláltam a legjobb utat! A férfit, akit csodálni tudtam. Az idolt, a bálványt, az ikont, a privátistenemet. Hogy szerelem volt-e, azt ma már nem állíthatom. Mindenem odaadtam. Mindent. És a lehetőséget is megkaptam: áldozhattam, feláldozhattam testem, lelkem. Egy bibliai tanmesében találtam magam. Találkozhattam az ördöggel is. Egy bódult kisebbrendűségben szenvedő, hódításaival betegesen önigazoló, nárcisztikus, állat-szerű hímegyeddel. Akit a nemes cél oltárán kiterülve narkotikus beletörődéssel tizennégyszer megszabadítottam a kínjaitól. Nem lehetek már jó. És rossz sem. Aki én vagyok, az társadalomidegen minden kultúrában. Megszenvedtem ezt a piszkos kis háborút. Civiláldozat lettem. Nem örülök neki. Lettem volna hétköznapi ember inkább! Ráfáztam. Bocsánatot kérek magamtól. Bocsáss meg nekem, Gabriella!"