• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2014. december 14.
Ezüstfenyő-díjjal tüntették ki Tóth-Páll Miklós színészt, társulatunk örökös tagját

Tóth-Páll Miklós színész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának örökös tagja, a kétezres évek óta aktívan részt vesz a színház keretein kívüli művelődésszervezésben is, a magyar kultúra ápolásában.

Az RMDSZ idén 13. alkalommal díjazta azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a Szövetség programjának megvalósításában.

Az Ezüstfenyő-díjat először 2002-ben adták át, az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulóján szervezett ünnepi műsor alkalmával.

Az idei évben is 27 erdélyi személyiség kapta meg az Ezüstfenyő díjat, amit december 13-án vehettek át Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését megelőzően.

Kelemen Hunor átadja a díjat Tóth-Páll Miklósnak

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát