Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Szükség van-e színházra?

Kérdezik a színházban csalódott szakmabeliek ezrei és a színházba belefáradt emberek milliói.

Mire jó az?

A színház manapság jelentéktelenné vált a városokban és az országokban lejátszódó tragédiákhoz képest.

Mi számunkra a színház?

Aranyozott karzatok és páholyok, bársonyszékek, mesterkélt hangok, vagy ellenkezőleg, valami egészen más: – mocsokkal és vérrel borított fekete doboz, és benne egy rakás megvadult meztelen test.

Mit tud nekünk mondani?

Bármit!

A színház bármit el tud mondani.

Azt is, ahogy az istenek az egekben élnek, ahogy a rabok barlangokban szenvednek, és ahogy a szenvedély felemel, a szerelem elpusztít, hogy mennyire nincs szükség jó emberre, hogy hazugság ural mindent, és ahogy az emberek a lakásaikban élnek, a gyerekek pedig – a menekülttáborokban, és ahogy visszatérnek a sivatagba, és ahogy elválnak a szeretteiktől, a színház mindenről képes beszélni.

A színház mindig volt, és örökké lesz.

Az eljövendő ötven-hetven évben különösen nagy szükség lesz rá. Mert valamennyi művészet közül csakis a színház az – ahol a szó szájtól szájig, a tekintet szemtől szemig, a mozdulat kéztől kézig, testtől testig hatol. Nincs szüksége közvetítőre. A színház a világ áttetsző fénye, se Dél, se Észak, se Kelet, se Nyugat – ő maga a fény, a világ négy sarkából árasztja el a világosság, és bárki számára felismerhető, közelítsen hozzá ellenségesen vagy barátságosan.

Különböző színházakra van szükség.

Valamennyi lehetséges forma közül elsősorban a színház archaikus formáira lesz igény. A rituális formák színháza nem állítható szembe a civilizált népek színházával. A világi kultúra egyre jobban kiüresedik, a „kulturális információ” kiszorítja az egyszerű, lényegi dolgokat, és elveszi a reményt, hogy egy nap találkozzunk velük.

A színház nyitva áll. Szabad a belépés.

Fenébe a kütyükkel és a számítógépekkel – menjetek színházba, foglaljátok el a zsöllyéket és a balkonokat, hallgassátok a szavakat és nézzétek az élő történeteket – itt van nektek a színház, ne becsüljétek le, ne hagyjátok ki rohanó életetekből. 

Mindenféle színházra szükség van.

Csupán egyetlen színházra nincs szükség – a politikai játszmák színházára, a politikai egérfogó színházára, a politikusok színházára, a politika színházára. És legkevésbé a mindennapi terror színházára – legyen bár egyéni vagy kollektív; nincs szükségünk a hullák színházára, az utcákon és tereken, a fővárosokban és vidéken folyó vér színházára vallások és etnikumok között.

*

A színházi világnapot 1962. március 27-én ünnepelték meg először a Nemzetközi Színházi Intézet javaslatára, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az ünnepnap célja kifejezni a színház közösségi, embereket és nemzeteket összefogó erejét. Mint ismeretes, a nemzetközi intézet minden évben egy jelentős színházi alkotót kér fel az aktuális esztendő üzenetének megfogalmazására, amelyet számos nyelvre fordítanak le, tesznek nyilvánossá a médiában és olvasnak fel a nézők számára az előadások előtt.