• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. október 1.
Havi Dráma előadás az Ács Alajos Stúdióteremben

Október 2-án, 17 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióteremben lesz látható a Harag György Társulat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen indított felolvasószínházi sorozatának következő előadása.

Ez alkalommal a székelyudvarhelyi Drámázat drámaíró versenyen nyertes Oláh Horváth Sári művét vitte színre felolvasószínházi formában a Havi Dráma SzatmárON. A Lenni vagy nem című darab a Gyerekjáték című trilógia első része.

Az előadás hét nő és egy férfi közreműködésével humorosan közelíti meg a nők anyaságról, gyerekvállalásról alkotott képét. Egy idő után azonban torokszorító, sőt megdöbbentő fordulatokat vesz a történet. Az emberek és események mégsem olyan felszínesek, mint amilyennek látszanak. A szöveg néhol provokatív nyelvezetű, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. Az előadás szereplői: Bogár Barbara, László Zita, Gál Ágnes, Keresztes Ágnes, Moldován Blanka, Kofitty Annamária, Gaál Gyula és Rappert-Vencz Stella. Rendező: Bordás Attila.

Az előadást nemrég nagy sikerrel játszották a székelyudvarhelyi dráMA című kortárs drámafesztivál programjában.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát