Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

„Akarsz beszélni erről?”
„Akarsz beszélni velem?”
„Tudsz beszélni velem?”

Ezek az előadás utolsó kérdései. Heten egyszerre szegezik nekem a kérdést, én meg lesütöm a szemem. Ezeket a kérdéseket én is nagyon szerettem volna feltenni a szüleimnek.

Igen, én szeretnék beszélni erről. Szeretnék beszélni a szüleimmel… Valakivel, aki mer beszélni erről...
Amikor tízéves voltam/amikor húszéves lettem/amikor harminc lettem – akkor legalábbis nagyon akartam beszélni, kérdezni. Már nem akarok. Már nem akarok válaszokat, hárítást. Nem akarok hazugságokat. Megtaláltam a választ mindenre, vagy csak azt hittem, hogy megtaláltam.

Én már inkább nem kérdezek, mert látom a szüleimen, hogy kínos ez nekik. Inkább nem kérdezek.
A teremben jó még bent maradni. A beszélgetés rögtön elkezdődik, beszélgetni kell, beszélgetni jó. Jó lenne értelmes, felnőtt párbeszédet folytatni. Csak ne lenne olyan nehéz. Csak ne lenne kényelmetlen.
A résztvevőket meglepő módon őszinteségre késztette az előadás.

„ Itt a referendum ...”
„Nőjünk már fel, nőjön már fel ez az ország!”
„Mi a család?”
„Miért ilyen az apám? Hol az anyám?”
„Hagyományos családban nőttem fel: a hagyományos családban az apa iszik, az anya menekül.”
„A hagyományos családban a férfi nem sír, a nő nem beszél a szexről.”

Hallgatom az előadás kérdéseit, nézem a játszókat, akik hatévesek, majd tízévesek, aztán húszévesek. Előbb kíváncsiak a szexre, majd szégyenkeznek és elhallgatják, ha megtörtént. Hallgatom a történeteiket és szeretem, ahogy játszanak. Őszinték, és ez nagy bátorság.

Védekeznék, eltávolodnék ezektől a történetektől, de nem tudok. Mindannyiunknak van egy ilyen története, amelyben megszégyenítették, amelyben megalázták.

Azt gondoltam, már megszabadultam ettől, elmúlt már a serdülőkorom, túlvagyok rajta. Ha elmúlt az egész, már nem kell rágondolni. Nem kell szóba hozni. Mégsem szabadulok. Nem szabadultam meg, csupán ugyanolyan hazugságokkal vettem magam körül, mint amiben a szüleim is felnőttek.

„Szégyellem, szégyellek mindent. Miért van ez a vérzés?”
„Tizenegy éves vagyok és nem tudom hogy kell használni a betétet. Nagymamámtól szégyellem megkérdezni, anyám Olaszországban van.”
„Tizenhat éves vagyok. Minden szombaton átmegyünk hozzá, csak fekszem és hagyom. Valójában nem ezt akarom, nem akarok itt lenni. Egy nőnek mindennek meg kell felelni. Csak fekszem és hagyom hogy történjen, de valójában nem akarom. Nem akarok hazudni a szüleimnek, de szégyellem az egészet. Beveszem a tablettát. Egy hónap alatt hármat. azt mondta a fiú ez így jó, azt mondja, ő vigyáz rám. Így vigyáz.”
„Tizennyolc vagyok és negyvenkét kiló. Nincs csajom, nem vagyok izmos. A többiek röhögnek rajtam. Biztos buzi, azért ilyen! Ha nincs csajod, buzi vagy!”
„Dühös vagyok, mert férfinak kell lennem!”
„Dühös vagyok, mert a férfinak erősnek kell lennie.”
„Dühös vagyok, mert nőként mindenre igent mondok.”
„Kudarc vagyok!”

Szégyen.
Tabu.
Nem szabad.
Nem lehet.
Jól kell viselkedned. Jól kell tanulnod. Férfinak kell lenned. Erősnek kell maradnod!
Majd később. Majd máskor.
Tessék, egyél inkább sütit. Beszélünk máskor.

„Az utcán fogjuk egymás kezét. A többiek beszólogatnak, ránk kiabálnak. A felnőttek undorodva elfordulnak. Egy csoport megdobál kővel. Megdobnak szeméttel. Mi csak megyünk. Sietünk. Találkozunk az apjával. Ő elengedi a kezem és továbbmegy. Ez nagyon rosszul esik, de megértem, mert fél.”
Félni kell. Csak így lehet. Félni kell.
„Nem szeretem a testemet. Amikor tükörbe nézek, azt érzem, nincs lény a földön, akinek kellenék. Nem lesz soha senki, aki majd megszeret. Nem szeretem a testemet.”
„Húsig rágom a körmömet. Nincs már körmöm sem.”

Ezek mind a játszók személyes történetei. Erős és őszinte történetek. Attól jó az előadás, hogy nem akar megválaszolni kérdéseket. Nincsenek jó válaszok. Nem akar okos lenni ebben a témában. Hiszen tabu, minden tabu.
Nagyon erős téma ez ebben az országban, ahol nincs szexuális nevelés.
Nincs, mert...
„Mert nincs rá keret. Nincs rá forrás. Nincs rá igény. Nincs rá lehetőség. Nem az iskolába való!”

---------------
Olga Macrinici, Adriana Radu: Védett/védtelen – a marosvásárhelyi Animact Egyesület előadása.
A játszók másodéves színisek, a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem diákjai.