Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

A költői színház megálmodója - emlékezés Szabó József Ódzsára

Nem a zenés műfaj volt a kedvence, de ebben is olyat alkotott, amilyenhez hasonló népszerűségű előadás nem született a Harag György Társulat történetében. Igen, az a klasszikusnak számító Rút kiskacsa az 1973-1974-es színi évadban az Ódzsa rendezése volt. A január 17.-i bemutatótól június 24-ig 51 alaklommal került színpadra. A következő évad végére már 121 előadás áll a „Kiskacsa” mögött. Az 1976-1977-es évadban még mindég nem lehetett levenni a műsorról, már elért 156 előadást. És még mindég nincs vége,166 előadással zárult a Rút kiskacsa sikersorozata. Aki rendezte Szabó József (Ódzsa) 2019. február 15-én hunyt.

Szabó József (Ódzsa) rendező, dramaturg, szakíró, művészpedagógus. Az 1953-ban Nagybányán indult, majd Szatmárnémetiben állandó színtársulatot létrehozó együttes alapító tagja. Székelyhídon született 1928. június 19-én. Középiskoláit Nagyváradon a Szent László Gimnáziumban, ill. a Magyar Fiúlíceumban 1948-ban végezte. Egy évig a Bolyai Tudományegyetem filozófia, lélektan és pedagógia szakos hallgatója, majd 1949 őszén átiratkozott a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendezői szakára. Miután 1953-ban a befejezte tanulmányait, Nagybányán színházalapító, de a kínálkozó lehetőséggel élve a moszkvai Színművészeti Főiskola rendezői karán folytatta tanulmányait.

Első rendezése Hugo,Victor: Ruy Blas című romantikus drámája, amit Harag Györggyel együtt vittek színpadra. 1957- 1970 között már a kolozsvári Állami Magyar Színház rendezője. 1970-től a nagyváradi Állami Színháznál valósíthatta meg rendezői eszményképét, a költői színházat. Amikor a szatmárnémeti társulathoz fűződő rendezésein kívül még más szatmári kapcsolatai után keresünk, munkásságának két kiemelkedő csúcsáról kell megemlékeznünk. Nagyváradi korszakában született az emlékezetes Ősvigasztalás rendezése Török Istvánnal a Botár Márton szerepében, és Az ember tragédiája Paulovics László díszleteivel.

A Madách-dráma oratóriumszerű előadására jóleső érzéssel gondol ma is, aki látta, mert összemérhető a XX. század legsikerültebb Tragédia-bemutatóival. Szatmárnémetiben hét teltház előtt játszották 1975 májusában. Ádám Miske László, Éva Csíky Ibolya, Lucifer Varga Vilmos volt. „A színpadi oratóriumban a költészet és a játék, élő zene és emberi hang, játékos mozgás és szigorú térkompozíció, fény és árnyék vált ki a nézőben pszichikai és szellemi hatást. Majd felrémlett a gondolat, hogy színpadra kellene vinni a költőt is, (…)” írja az előadásról Szabó Ódzsa. Valóban, Czikéli László személyében megjelenik Madách Imre is Az ember tragédiájának nagyváradi színrevitelében. A játéktér kialakítása Paulovics László színházi munkáinak egyik legkarakteresebb munkája.

Az Ősvigasztalás kapcsán Miske László így emlékezik Török Istvánra: „Fütyü a magyarság ötezer éves kárpát-medencei ittlétünk múltját hordozza génjeiben halhatatlanul (…), amikor Tamási Áronnak a nagy székely atyamesternek az Ősvigasztalás című darabját Nagyváradon bemutattuk, Szabó József Botár Márton szerepét bízta Török Istvánra. Ekkor lett partnerem a színpadon is Fütyü. Én Csorja Ádám szerepét, azaz a dráma főszerepét alakítottam és a közös jeleneteinknek kimagasló fényük volt, amit szintén az ötezer éves múlt génjeiből áradó kisugárzásnak tulajdonítok. A darabban van egy idézet, amit Fütyü mondott el, de én most Őt idézem meg, mivel jellemzőbbet Tamásinál nem tudnék Török Pistára mondani. «Orcája örökké nyugodalmas volt, bánat nem csúfította és idétlen örömök sem futkároztak rajta.» Igazi székely ősgyökér, Ő hordozza múltunkat, jelenünket és jövőnket.”

Mindkét rendezés Az ember tragédiája és az Ősvigasztalás is Szabó József munkásságának messze fénylő csillaga, és bizonyítja, hogy az igazán nagy rendezők mindég megtalálják a legjobb szereposztást.

Félkész munkák nem kerültek ki a keze alul. Nem a múló nekibuzdulások embere. Tisztában van azzal, hogy kitartó munkával lehet eredményt elérni.

„A korszerű színházművészet elsősorban a gondolkodás szerepének szán nagyobb jelentőséget a színpadi játékban. Gondolkodó színészre és gondolkodó nézőre támaszkodik.” Mondja az Új Élet című lapban 1965-ben megjelent egyik nyilatkozatában, majd így folytatja: „A közönség megérti az egyszerűbb, sallang- és sablonmentes játékstílust, és megkapja a minőségi színházat, melynek felemelő hullámverésében az élet valódi problémáira eszmélhet – nagyobb haszonnal, mint a kellemes időtöltés gyorsan fakuló nézőtéri emlékeiben.”

A klasszikus és kortárs drámairodalom egyaránt helyet kapott rendezői munkásságában. Színpadi alakjainak megalkotásában a szereplők lélektani hátterének kibontása játszott fontos szerepet. „Megszállottja a színháznak, aki művészeti kérdésekben sohasem alkudott meg senkivel. Ki tudta szolgálni a közönségízlést, anélkül, hogy ez a művészet rovására ment volna.” írja Kelemen István: Várad színészete című könyvében. Legyen erre példa Móricz Zsigmond: Úri murija, ami jelentős közönség-és művészi sikert hozott.

„A modern zenés színház megújításának első jele” írja Kelemen István, Ulrich Plenzdorf: Az ifjú W. újabb szenvedései című drámájának előadásról. Szabó Józsefnek ez az egyik legnagyobb visszhangot kiváltott rendezése. Szerencsés csillagzat alatt született előadás, mondanák sokan, pedig másról van szó: egy nagyon tehetséges, magas szakmai tudással, kiváló ízléssel megáldott, igazi művészember teljesítményéről beszélünk, aki úgy hoz létre művészi előadást, hogy a közönségnek is örömet szerez. Alig sorolhatunk a neve mellé más hasonló rendezőket a XX. század második felének romániai magyar színjátszásából. „Szabó József rendező érdeme, hogy a modern Werther - változatból nagyvonalú és a nézőteret szinte megbabonázó, igazán színházias előadás szülessen.” írja Bölöni Sándor (Ploiești, 1939. február 8. – Nagyvárad, 1982. augusztus 12.) az Előre című napilapban.

Bölöni Sándornak, a színház irodalmi titkárának, a bizalmas munkatársnak, a jó barátnak tragikus elvesztése (a hatóságok zaklatása elől öngyilkosságba menekült) milyen szerepet játszott Szabó Ódzsa sorsának alakulásában csak sejteni lehet. Tény, hogy 1983-ban áttelepül Magyarországra, a győri Kisfaludy Színház vezető rendezője, majd a veszprémi Petőfi Színház rendezője.

Szatmárnémetiben 1992. március 6-án, a színházépület átadásának centenáriumi ünnepén, Illyés Gyula Dupla vagy semmi c. drámáját állítja színpadra Szabó József, aki ekkor már vendégrendező annál a színháznál, amelynek egyik alapító tagja 1953-ban. Ács Alajos volt a Bábjátékos, Tóth-Páll Miklós a Halál, János Fülöp Zoltán, Péter Czintos József, Eszter Lőrincz Erika, András András Gyula, Menyhért Bessenyei István, Máté Rappert Gábor, Zsuzsanna Tarnói Emília, Szomszédasszony Méhes Kati. A Fogadós alakjának életre keltője Török István, élete utolsó alakításával búcsúzott a szatmári közönségtől.

Szabó Odzsa rendezéseiből, a teljesség szándékával, felsoroljuk az elérhetőket. Bálint Tibor: A sánta angyalok utcája, Barta Lajos: Szerelem, Beaumarchais: Figaro házassága, Brecht: Puntilla úr és szolgája, Bródy Sándor: A dada, Csehov: Cseresznyéskert, Csurka István: Deficit, Csurka István: Az idő vasfoga, Darvas József: Szakadék, Deák Tamás: A hadgyakorlat (Czikéli László, Lavotta Károly, Csíky Ibolya, Miske László), Euripidész – Sartre: A trójai nők, Fábián Imre: Mécsfény (Hajdú Géza, Welmann György), Goldoni: Két úr szolgája, Gorkij: Éjjeli menedékhely (Cseke Sándor, Halasi Gyula, Vándor András, Lavotta Károly, Varga Vilmos, Solti Miklós), Ionesco, Eugene: A székek, Ionesco: Haldoklik a király, Karácsony Benő - Kisfalussy Bálint: Rút kiskacsa, Kovách Aladár: Téli zsoltár, Lope de Vega: Dacból terem a szerelem, Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók, Méhes György: Barbár komédia, Méhes György: 33 névtelen levél, Mesterházi Lajos: A tizenegyedik parancsolat (Varga Vilmos, Csíky Ibolya, Cseke Sándor, Lavotta Károly), Móricz Zsigmond: Úri muri, Naum Eugen: A főnök előléptetése, O’Neill: Egy igazi úr, P. Schaffer: A szörny ajándéka, Páskándi Géza: A bosszúálló kapus, Páskándi Géza: Kérjük a lábat letörölni , Shaw B. G.: Fanni első színdarabja, Sütő András: Anyán könnyű álmot ígér, T. Wilder: A mi kis városunk, Tabéry Géza: Álomhajó (D. Halasi Erzsébet, Lavotta Károly, Miske László), Teleki L.- Illyés Gy.: A kegyenc, Tennessee Williams: Orpheusz alászáll, UlrichPlenzdorf: Az ifjú W. újabb szenvedései, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Óss Enikő, Miske László, Cseke Sándor, Biluska Annamária).

Szabó József a romániai magyar nyelvű színjátszás nagytehetségű kísérletezője és megkerülhetetlen személyisége. Nagyváradon létrehozta a Stúdió ’99-et, amelyet a kísérletezés, a színházi műhelymunka otthonának szánt. Új lehetőség tárult az általa megálmodott költői színház megvalósítására. Élt is ezzel a lehetőséggel a társulat több tagja, így Varga Vilmos, F. Bató Ida, Kakuts Ágnes, Kiss Ildikó. „A legnagyobb visszhangot kiváltó stúdió-előadás azonban Szabó József nevéhez fűződik, aki Páskándi Géza: A bosszúálló kapus, avagy kérjük a lábat letörölni című groteszkjéből a váradi színház egész történetének egyik legizgalmasabb, legszínvonalasabb produkcióját teremtette meg.”írja Kelemen István a színház egykori igazgatóhelyettese a: Várad színészete című könyvében.

Szabó József nevét, mint kiváló színházszervezőét nem csak a Stúdió létrehozása tekintetében kell megjegyeznünk. Bihar szülötte a legigényesebb lokálpatrióta is volt. Ő kezdeményezte az úgynevezett Váradi ciklust, amely a megyéhez kötődő szerzők színpadi és nem színpadi műveinek színrevitelét volt hivatott bemutatni. A tervekben Ady Endre, Biró Lajos, Emőd Tamás, Nagy Endre, Szigligeti Ede, Tabéry Géza neve szerepelt. Ódzsa nem rekedt meg az ötletek szintjén, azokat mindég példamutató tettek követték. A Váradi ciklus keretében dramatizálta és megrendezte Tabéry: Álomhajó c. darabját.

Mint dramaturg is beírta nevét a magyar színháztörténetbe, ilyen munkái: Bálint Tibor: A sánta angyalok utcája (Zokogó majom), Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Tabéry Géza: Álomhajó, Tamási Áron: Ősvigasztalás, U. Plenzdorf: Az ifjú W. újabb szenvedései.

Színpadi munkái mellett színházzal, rendezéssel kapcsolatos írásai jelentek meg a Bihari napló, Előre, Erdélyi Napló, Fáklya, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, Korunk, Magyar Nemzet, Utunk, Várad című kiadványokban. Nagy jelentőségű szakírói és művészetpedagógiai munkássága még nem került az azt megillető helyre.

Annak idején Bölöni Sándor barátja folyton biztatta, hogy tanítson, hogy azt a rengeteg tudást és tapasztalatot adja át a fiatal nemzedéknek. Nem jutott rá idő. A Skót Királyi Zenei és Színművészeti Akadémián meghívására, lányával, Ágnessel, aki szintén rendező, előadásokat tartottak és tanítottak Glasgowban valamint Nagy-Britanniában különböző városaiban, hogy megértsék az „átélés iskolájának lényegét”. Most már a tanítás nagy lelki és szellemi elégtétel volt az idős művész számára. „Ami nem adatott meg Erdélyben, sem magyar hazámban, az megadatott nekem Skóciában” írja visszaemlékezésében a művész.

„Engem a színházművészetben soha nem a nagy politikai drámák érdekeltek, mindég azok a drámák érdekeltek, amelyek az emberről, az ember lelkéről, az Ádámokról szóltak, az emberi sorsról, az embernek a különös csodájáról a sírásokról szóltak.” Ő maga összegezte sommásan szakmai életútját, amit kegyelmi korszaknak nevezett: „A drámai színháztól elindulva az epikus színházon át, a szürrealista költői színházhoz elérve az abszurd színházig. Ez nekem megadatott.”

A magyar állam 2015. március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki. Szabó József, a nagyváradi Szigligeti Társulat örökös tagja, az írországi Sligoban halt meg 2019. február 15-én. Ő elment az öröm felé, a fény felé, ahogy mondaná. Vegyük észre azt is, hogy vele együtt a romániai magyar színjátszás egy fényes korszaka is elmúlt.

Az egyik interjúban elmondott üzenete örökérvényű bibliaszerű üzenet: „Nem behódolni soha a rossznak. Amikor a rossz fenyegetett, akkor én mindég befelé, a színház legnemesebb feladata fél fordultam, és mindég azt néztem színészben, lehetőségben, hogyan álljak ellen a rossznak, és hogyan tudjam segíteni, mint magyar rendező, vagy mint kisebbségi rendező – mint nagybányai, szatmári, kolozsvári, váradi rendező – hogyan tudjam segíteni, szolgálni az én nemzetségemet.”