Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

— Az ön pályáján mit jelent a Raszputyin című dráma? Kicsoda Raszputyin?

— Mind a regényhősök, mind a drámák hősei, helyzetei, konfliktusai: a szerző tudattartalmainak emberi figurákban és sorsképletekben való kivetülései.

Ezt a színdarabot 2014 nyarán kezdtem írni, akkor még esszé formájában. Arra kerestem választ: vajon, ha azok az uralkodók, akik katasztrófába vitték nem csak saját nemzetüket, hanem az egész európai kultúrát, előre látták volna ostoba döntésük eredményét, a rettenetes következményeket, akkor is ugyanúgy döntenek? Mindezek a kérdések és válaszok végül drámai dialógusokba szerveződtek, mintegy maguktól. Vagyis eredetileg egyáltalán nem színdarabot akartam írni, de az anyag belső törvényei és imperatívuszai így alakították a szöveget, ahogyan ez most olvasható. Raszputyin tehát egy projekció, amely kérdések, hipotézisek és válaszok kölcsönhatásában, interferenciájában született meg.

— A mű megírásakor mennyire volt egyensúlyban a politikai kényszer és a művészi ihletés?

— A belső parancsok kérdése már átvezet a külső kényszer felvetéséig. A kérdés nemcsak amiatt meglepő számomra, mert el sem tudom képzelni, milyen politikai kényszer hatása alatt érezné ma egy szerző kötelesnek magát Raszputyinnal foglalkozni. Ráadásul ha valaki, azt hiszem, hogy én azok közé tartozom, akik elmondhatják magukról, hogy soha semmiféle politikai kényszernek nem engedtek, sőt. Amúgy: kényszernek sem, elvárásnak sem. Pedig sokféle élethelyzetben voltam. Éltem Ceauşescu diktatúrája alatt, meg a nyugati magyar diaszpóra kulturális valóságában, meg a Kádár-, Aczél-korszak utolsó fejezeteinek korszakában, meg a szabaddá lett Románia politikai boszorkánykonyhákban nem szűkölködő dzsungeleiben, meg a szabad Magyarország Újvilágában, ellenzékben is, meg kormánytisztviselői minőségben is. De nem hiszem, hogy egyetlen szótagot is leírtam volna kényszer vagy elvárás hatása alatt. Vagy bármit, amit szégyellenem kellene. Ha valamire, erre, azt hiszem, büszke lehetek.

— Lehet-e újrakezdeni a történelmet bárhol, bármikor, vagy annyira megvan a folyása, hogy már csak folytatni tudjuk?

— Egy útra, amelyről letévedünk — Ady: valahol utat veszítettünk — mindig visszatalálhatunk, ha ez fontos nekünk és a kisebb ellenállást követve nem fogunk magunknak más utakat választani.

— Az ön számára a magyar történelem szenvedés- vagy üdvtörténet?

— A kettő együtt. De hiszen tudjuk, hogy a Golgotát a Feltámadás követte.

— Az orosz és az olasz előadások után mit jelent az ön számára a darab szatmári magyar nyelvű bemutatója?

— Nyilván elégtételt. Annyira, hogy a magyar nyelvű színházi bemutató napjára időzítettem a könyvbemutatót is, vagyis a dráma hatnyelvű kiadásáét. A magyar, olasz, orosz, német, francia, spanyol nyelvű verziókról van szó, további öt nyelvre most fordítják. Azt hiszem, ha őszinte akarok lenni, úgy kell fogalmaznom: az érdeklődés aligha nekem szól, inkább Raszputyinnak s a személye által felvetett kérdéseknek, amelyekre a történelem számunkra fájdalmas választ adott. Számunkra: minden magyar, meg orosz, meg európai ember számára.