• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. január 18.
Ezüstfenyő-díjjal tüntették ki Stier Pétert, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatóját

Az RMDSZ immár 18. alkalommal fejezte ki elismerését azoknak, akik kitartóan, önzetlenül szolgálják az erdélyi magyar közösséget az élet különböző területein. A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati Kolozsváron tartott ülésén idén 24 személynek adták át az Ezüstfenyő-díjat, köztük Stier Péternek, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatójának, aki tíz éven át volt a régió meghatározó kulturális rendezvényének, a Partiumi Magyar Napoknak a főszervezője.

„Stier Péter 1980. február 17-én született Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban érettségizett, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem környezettudomány szakán folytatta tanulmányait. Diákévei alatt számos közéleti és kulturális rendezvény szervezésében vett részt a Kolozsvári Magyar Diákszövetségnek aktív tagja.

Egyetemi tanulmányai végeztével, 2002-ben hazatért szülővárosába, itt az Északi Színház Harag György Társulatának közönségszervezésért felelős munkatársa lett majd 2009-től az Északi Színház ügyvezető, 2010 és 2012 között pedig főigazgatója volt. 2012-től 2017-ig a színház adminisztratív igazgatójaként, 2017-ben megbízott főigazgatójaként, 2017 őszétől pedig újra az intézmény adminisztratív igazgatójaként dolgozik. Időközben a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Gazdasági Tudományok Karán, bank- és pénzügy szakon szerzett újabb diplomát. Aktívan részt vállalt a színház műemléképületének 2014-2016 között, EU-s támogatással történt felújításának munkálataiban, az Északi Színház vezetőségének az épület adminisztrálásáért is felelős tagjaként, munkájával nagyban hozzájárult a projekt sikeréhez.



Munkaköréből adódó teendőinek ellátása mellett több fontos feladatot is ellát a szatmárnémeti magyar közösség civil hátterű kulturális rendezvényeinek szervezésében: 2008 óta a szatmárnémeti Identitás Alapítvány kuratóriumának tagja, 2009-től 2018-ig az alapítvány által szervezett Partiumi Magyar Napok főszervezője volt. A Partiumi Magyar Napok a szatmári magyarság kiemelt jelentőségű, központi rendezvénye, mely szerepéhez az ő főszervezői munkássága alatt sikerült felnőnie.

Stier Péter munkája révén országosan ismert és elismert, minőségi rendezvényeket felvonultató fesztivál lett, amelyen a szatmári magyarság mellett a többségi társadalom tagjai, de a határmenti, kárpátaljai és magyarországi magyar közösségek tagjait is egyre növekvő számban vonzza magához. Közéleti szerepet előbb az RMDSZ ifjúsági, majd a városi szervezetében látott el: 2006-tól a városi szervezet jegyzője, 2012-2016 között a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ-es tanácsosa” – hangzott el róla a laudációban.

Stier Péter mindezen feladatkörei mellett a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány alelnökeként is tevékenykedik, amely minőségében fontos szerepet vállalt a szatmárnémeti Interetnikai Színházi Fesztivál megszervezésében, a társulat rendezvényeinek, produkcióinak anyagi hátterét megalapozó pályázatok lebonyolításában, illetve a magyar kormány korporatív támogatásával tervezett új stúdiószínház építtetésének előkészítésében és a tervezett munkálatok lebonyolításában is.

Stier mellett további két, Szatmárhoz kötődő személy is kitüntettek: Bendel József a tasnádi RMDSZ egyik alapító tagjaként, Téglás József, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyartanára pedig a koltói Petőfi-emlékünnepség főszervezőjeként kapott elismerést.


  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát