• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. szeptember 17.
Közös bemutatót tart az Északi Színház két tagozata

Szeptember 18-án 19 órai kezdettel hosszú idő után újabb bemutatóra kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház előadótermében.

A Harag György Társulat és a Mihai Raicu társulat A 0. kilométerkőnél című koprodukcióját Ándi Gherghe vitte színpadra, Székely Csaba Idegenek – Négy politikai gyerekdarab című írása alapján. A rendező ebből az előadásban három darabot dolgoz fel.

"Ovidiu Caița kollégám művészeti vezetésének kezdete óta egy folyamatos javulás jellemzi a magyar és a román társulat viszonyát, amely mostmár nem csupán az évtizedes hagyományokra visszatekintő jó kollegialitásból táplálkozik, hanem közös gondolkodást és aktív párbeszédet is jelent. Ennek a közönség számára is vannak tapintható jelei: csináltunk már közös flashmobokat, worksopot, közösen szervezzük a Tranzit Fesztivált és régóta tervezzük koprodukció létrehozását is. Ez az előadás önmagában is egy fontos pillanat ebben az egymás felé nyitó folyamatban, hiszen fél évszázados közös történelmünk során először hozunk létre kétnyelvű koprodukciót. Fontos körülmény, hogy a román tagozat felvette Mihai Raicu nevét - ezzel és az elmélyült, egyre figyelemreméltóbb szakmai munkájával pedig erős szakmai arcélt, brandet hozott létre, igazgató kollégám vezetésével. Azért is fontos ez, mert valódi párbeszéd csak egyenlő és egymást is annak tekintő partnerek között jöhet létre, a szakmaiság és a kölcsönös tisztelet talaján. Ez ma már természetes adottságnak mondható, ami újabb és újabb perspektívákat nyit előttünk. Örülök, hogy a kétnyelvű, a magyar-román együttélést is gyakorta feldolgozó előadásairól egyébként is közismert Ándi Gherghe elfogadta a meghívásunkat, és a közös munka során segített elmélyíteni ezt az egyre jobb szakmai viszonyt és párbeszédet, Székely Csaba szövegén keresztül pedig fontos társadalmi problémákat is tematizálni tudott" – mondja Bessenyei Gedő István, a harag György Társulat művészeti igazgatója.

Az előadást eredetileg parkokban játszották szeptember 11-13 között, minden helyszínen egy-egy történetet adtak elő a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat tagjai.



Az előadás szereplői: Ioana Cheregi, Frumen Gergő, Keresztes Ágnes, Raluca Mara, Moldován Blanka, Poszet Nándor, Andrei Stan és Sergiu Tăbăcaru. A produkció jelmeztervezője Cristina Milea, zeneszerzője Moldován Blanka, dalszövegírója Andrei Stan, koreográfusa Szabó Franciska.

A bemutatóra jegyeket, korlátozott számban, az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában lehet vásárolni, hétköznaponként 10 és 17 óra között, illetve az előadás előtt egy órával.

A 0. kilométerkőnél című előadás legközelebb hétfőn, szeptember 21-én lesz látható, 19 órai kezdettel, a magyar dráma napja alkalmából.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát