• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. szeptember 24.
Elmaradnak az előadások

Biztonsági okokból, egy esetleges koronavírus-gyanús eset kivizsgálása idejére elmaradnak a Harag György Társulat prózai tagozatának előadásai.

Egyelőre hivatalosan nem igazolt esetről van szó, ám munkatársai egészségének megóvása érdekében az előadások törlése mellett döntött a társulat vezetése. A rendelkezés a saját székhellyel rendelkező Brighella Bábtagozatot nem érinti, a bábszínészek legközelebb szeptember 26-án lépnek színpadra az Egy kupac kufli című előadással, az Iparosotthon bábszínházi termében.

“A terem szabályszerű fertőtlenítése, a színpadhoz közeli sorok folyamatos lezárása és a kötelező maszkhasználat folytán az előadások közönsége eddig sem volt és ezután sem volna ugyan fertőzésveszélynek kitéve, de a színpadon és a kulisszák mögött dolgozó kollégáink egészségének megóvása érdekében a próbák és előadások elhalasztása mellett döntöttünk, mindaddig, amíg a helyzet megnyugtatóan tisztázódni nem látszik. A Nézz vissza Haraggal program keretében meghirdetett archív előadásfelvételeket természetesen továbbra is megosztjuk a bérleteseinkkel, az eredeti terveknek megfelelően. Az élőben játszandó Raszputyin-előadások viszont sajnos elmaradnak” - nyilatkozta a kialakult helyzetről Bessenyei Gedő István társulatigazgató.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát