• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. december 7.
Visszatérnek a haragos esti mesék a City Rádióba

Nagy sikert arattak a tavaszi egészségügyi vészhelyzet idején a City Rádióban esténként hallható esti mesék, amelyeket a Harag György Társulat tolmácsolásában hallhattak a gyerekek, családok. Most pedig visszatérnek a mesék a rádióba, december hónapban, december 7-étől újra hallhatók majd a színészek által felolvasott mesék hétköznap esténként 20 órai kezdettel.

A gyermekek életében fontos a mese: a feszültségoldás eszköze, de a gyermeki lélekben olyan folyamatokat is beindít, amelyek szükségesek az egészséges fejlődéshez. Fejleszti a fantáziát, a képzelőerőt, hiszen nem előre elkészített képi élménnyel bombázza a kicsiket, mint a rajzfilmek, hanem a gyerekek képzeletére bízzák a hallottak megjelenítését. Viszont sok szülő elfoglaltságai miatt egyszerűen nem tud mesét olvasni a gyermekeinek, sokak szerint ki is ment ez a divatból. Erre reagálva kezdte meg a mesélést a Harag György Társulat.

A mesélők hangja ismerős lehet majd, a mesék viszont vadonatújak! Először mások mellett Benedek Elek, Arany László és Lázár Ervin meséiből valamint különböző népek népmeséiből válogatnak a színészek, a folytatásban viszont tematikus ciklusokban hallhatók majd a mesék. A téli ünnepekhez kapcsolódó mesékkel varázsolják majd el a gyerekeket december hónap második felében, január hónapban pedig – mivel ez a Magyar Kultúra Napjának hava – magyar népmesék segítik majd a gyerekeket, hogy elalvás előtt egy kellemes kirándulást tegyenek a mesék világában.

„A társulat számára szívügy a mesélés, most pedig a nyilvános bel- és kültéri előadások átmeneti betiltása miatt felszabadult időnkben újra nagyobb hangsúlyt fektethetünk erre a kezdeményezésre… A hagyományos meseolvasáson túl pedig számos további ötlet született arra, hogy közel maradjunk a közönségünkhöz: folytatásos mesék, rádiójátékok, videóláncok készítésére is vállalkoznak színészeink. Mindemellett folyamatosan dolgozunk új produkciók előkészítésén és a már műsoron levők szinten tartásán, annak érdekében, hogy az újranyitás pillanatában színes repertoárral várjuk a visszatérő közönséget. Ami pedig az esti mesék sorozatát illeti, bár ez nem könnyű feladat ezeknek a felvételeknek az igényes, minőségi elkészítése, igyekszünk majd folytatni a sorozatot akkor is, ha visszatérünk a normális kerékvágásunkba” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát