• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2021. március 27.
Helen Mirren üzenete a színházi világnapon

Idén a nemzetközi színházi világnapi üzenetet Helen Mirren Oscar-díjas színésznő írta.

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP.

A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.

A 2021-es évben Helen Mirren, az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő írta, aki számos színházi, filmes szerepével aratott sikert. A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

"Nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett.
Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal.

A jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.
Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön.

Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével.

Már alig várom ezt a pillanatot!"
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát