• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2022. március 9.
A Harag György Társulat is az ukrajnai menekültek mellé állt

Kézbesítettük a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat adományaiból vásárolt segítséget.

Miután Oroszország lerohanta Ukrajnát, sok ukrán állampolgár érkezett Szatmár megyébe, főképp azért, hogy rövid pihenőt követően tovább utazzanak rokonokhoz, barárokhoz valamelyik nyugat-európai országba. Mások átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, nemcsak Romániában hanem a határ ukrán oldalán is, és igyekeznek kivárni a háború alakulását, remélhetőleg mielőbbi végét. Egy dolog azonban mindannyiuk sorsában közös: valamennyien segítségre szorulnak.

A Máltai Szeretetszolgálat Szatmár megyei szervezetének visszajelzése szerint tartós élelmiszerre, vízre, kempingágyra, hálózsákra, felnőtt- és gyerekpelenkára van a legnagyobb szükség. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és Mihai Raicu Társulata is a menekültek segítésére sietett, több módon is. A társulatok tagjainak pénzadományából vásároltak hiánycikkeket, másrészt önkéntesekkel segítettek az adományok szortírozásában a Máltai Szeretetszolgálatnál, de olyan színész is akadt, aki a Halmi-Nevetlenfalu határátkelőnél segített útba igazítani a tanácstalan és fáradt menekülteket.

A napokban a két társulat eljuttatta a közös gyűjtésből vásárolt adományokat a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezetének, akik továbbítják azokat a rászoruló ukrajnai menekültek felé. A Harag György Társulat külön köszönetet mond a szatmári NEON Lightingnak a támogatásként felajánlott ötven darab elemlámpáért és a hozzájuk tartozó elemekért!
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát