• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. 02. 13.
Állatkerti útmutató címmel kerül sor 2015. február 14-én, 17 órától Bertóti Johanna kicsiknek és nagyoknak szóló zenés előadására a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében. A fiatal művész a sokak által kedvelt Devecseri-verseket vidám, dallamos zenével kísérve adja elő felejthetetlen élményt nyújtva így a család valamennyi tagja számára.
2015. 02. 10.
Gimesi Dóra tavaly megjelent Csomótündér című kötetéből Fekete Ádám dramaturg és Bereczki Csilla rendező munkája során született meg a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (gyerek)előadása, amelyet a bánsági színházi műhely erdélyi turnéja során 2015. február 12-én, 10 és 11:30 órától láthat a szatmári közönség.
2015. 02. 10.
A Harag György Társulat meghívására A világcirkusz című táncszínházi produkciójával vendégszerepel Szatmárnémetiben a nagyváradi Szigligeti Színház 2015. február 13-án, pénteken, 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
2015. 02. 06.
Cseresznyevirág címmel japán mesék alapján készített bábelőadást tűz műsorára a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozata 2015. február 11-én, szerdán, 15 órától a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében Japán Nemzeti Ünnepe alkalmából.
2015. 01. 30.
Bú jócska, avagy egy csésze kávé - versek, kuplék, sanzonok, ilyen-olyan vallomások címmel Majtényi Erik szövegekből készít stúdió előadást László Zita színésznő és Hencz József zeneszerző. A különleges hangulatúnak ígérkező estre 2015. február 5-én, 18 órától kerül sor a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében.
2015. 01. 23.
Három teltházas bérletszünetes előadást követően, a komoly közönségsikerre való tekintettel 2014. február 6-án, pénteken, 19 órától ismét bérletszünetben tűzi műsorára a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata az Eisemann-Szilágyi szerzőpáros Én és a kisöcsém című közismert operettjét a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
<< < ... 102 103 104 105 106 107 108 109 > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát