• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. 12. 12.
December 13-án 19 órai kezdettel tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben. Szereplője Hatházi András UNITER- és Jászai-díjas színész, rendező és egyetemi oktató, rendezője pedig Tom Dugdale, fiatal amerikai színházi alkotó, rendezői tevékenysége mellett író, designer, zeneszerző, színész és egyetemi oktató.
2017. 12. 11.
Hétfőn, december 11-én az Északi Színház büféjében tartott sajtótájékoztatón mutatták be a kulturális intézmény új főigazgatóját, Nagy Orbánt, aki nemrég versenyvizsgán nyerte el a tisztség betöltésének jogát, öt éves mandátum erejéig.
2017. 12. 10.
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Harag György társulat közös szervezésében 2017. december 18-án 17 órától kerül sor arra a jótékonysági előadásra, amelyet az akut myeloid leukémiában és fibrózisban szenvedő, nyolcéves Ungvári István Krisztián javára állítottak össze Szatmárnémeti magyar iskoláinak diákjai.
2017. 12. 08.
A Harag György Társulat 2016-os évet búcsúztató operett-előadása nem csak a szatmári közönség körében aratott nagy sikert, hanem számos település színházszerető közönsége láthatta.
2017. 12. 07.
A Benedek Elek meséje nyomán összeállított Serencsekrajcár című mesejátékkal látogat Szatmárnémetibe a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
2017. 12. 04.
Az egy évvel ezelőtt, szilveszteri produkcióként pemutatott Csókos asszony című előadásával vendégszerepel Aradon a szatmárnémeti Harag György Társulat.
<< < ... 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 ... > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát