• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2015. március 18.
Babaelőadással kedveskedik a legkisebbeknek a szatmárnémeti színház Brighella Bábtagozata

A Bábszínházi Világnap alkalmából 2015. március 21-én, szombaton bábszínházi maratont tart a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata. A nap folyamán három bérletszünetes előadást, köztük egy bemutatót tűz műsorára a bábos műhely, melyek célja minőségi kulturális kikapcsolódást nyújtani minden korosztály számára.

 A legkisebbeknek, azaz a 1 és 4 év közöttiek számára Ciróka címmel reggel 10 órától az Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében babaszínházi előadást kínálnak. Ezzel a produkcióval a bábtagozat régi álma valósul meg: a legapróbbaknak szánt, első színházi élményt nyújtó előadás.

Az előadás építőelemei közismert mondókák, játszadozások: hangokkal, mozgással, ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás” alatt, mely alvástól-alvásig tart. Időtartama 20 perc, amelyet követően a kicsik 10 percen át saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel. A bemutató előadás szereplői Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező, rendező Bandura Emese, díszletfestő Baráth Csaba Attila.

Ugyancsak a Bábszínházi Világnap keretében kerül ismét műsorra 11:30 órától a 3-10 éves korosztálynak készült Bárány Boldizsár című zenés mesejáték. A produkciót Szabó Magda verses meséi alapján vitte színpadra Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, a szöveget Szász Ilona dramatizálta, zenéjét Bogárdi Aliz szerezte. Ebben az előadásban kapott először bábos szerepet Péter Attila Zsolt, a prózai tagozat színésze, aki élő zenével kíséri a főszereplő, Boldizsár kalandozásait. Az idei évad nagysikerű előadásával a bábtársulat bérletcserében Magyarországon is fellép.

A bábos maratont a Cseresznyevirág című, japán mesék alapján létrehozott előadás zárja 17 órától, amelyet 7 éves kor fölött ajánlanak az alkotók. Az előadás szövege Kaszás Villő munkája, rendezője pedig magyarországi vendégművész, a Blattner Géza-díjas Rumi László.

A bábokat Bandura Tibor, Nagy Anikó, Nagy Tamás és Bandura Emese kelti életre, meghívott színész-vendégként pedig Tóth-Páll Miklóst, a társulat prózai tagozatának örökös tagját láthatja a közönség. A különleges, fából faragott bunraku bábokkal játszott Cseresznyevirág utoljára látható, ugyanis a szombat délutáni előadást követően lekerül a bábtagozat műsoráról.

A Bábszínházi Világnap előadásaira belépők a színház Horea utcai jegyirodájában válthatók 10 lejes egységáron, hétköznaponként 10 és 17 óra között, illetve előadások előtt egy órával a Művelődési Ház előterében.

Forrás: A Harag György Társulat PR osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát