• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2019. október 9.
Visszatérnek a kuflik a szatmári bábszínházba

Október 12-én 11 órai kezdettel az Iparosotthon bábszínházi termében mutatja be bérletszünetben a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata az Egy kupac kufli című bábelőadást.

A cím ismerős lehet, a Dániel András sikerkönyveinek – és az azokból készült animációs filmek - főszereplőinek kedves, humoros történeteit a Brighella Bábtagozat a 2015/2016-os évadban már színpadra vitte, ám most bővített szereposztással, jelentősen átalakítva tér vissza a Kuflisereg. Az előadást akkor és most is rendező Rumi László már több alkalommal is dolgozott együtt a társulattal, ő rendezte például a japán kultúrát megidéző, nagy sikerű Cseresznyevirág című előadást is.

„Egy előadásnak legfőképpen azt kell sugároznia, hogy mennyire jó játszani. Lehet humoros, poétikus, de annak sütnie kell a színpadról, hogy milyen jó játszani a szöveggel, a zenével, egymással. Az előadásban szeretnénk megmutatni a gyerekeknek, hogy játszani jó, és jó elhagyni azt a világot is, amit ma már digitális kütyük uralnak. Az egyszerű, kedves és mókás történeteken, hétköznapi szituációkon keresztül megmutatjuk a gyerekeknek azt is, hogy mindenki más. Mindenki másként látja a világot, mindannyian különbözők vagyunk, de mindannyian értékesek is” – mondja Rumi László rendező.

Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova... (Dániel András) – így szól az előadás ajánlója.

A bábelőadásban Nagy Anikó, Nagy Tamás, Bandura Tibor és Kófity Annamária keltik életre a kufli-könyvek szerzője, Dániel András által tervezett bábokat.

Az előadásra jegyet váltani a színház Horea úti jegypénztárában lehet, minden hétköznap 10 és 17 óra között, vagy az előadás előtt egy órával, illetve interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

A bábelőadás hároméves kortól ajánlott.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát