• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. augusztus 31.
Két díj Kisvárdáról

A szombaton, augusztus 29-én tartott záróünnepségen két díjat vett át a Harag György Társulat képviseletében Rappert-Vencz Gábor, a Raszputyin című előadás címszereplője és Sardar Tagirovsky rendező.

Idén augusztus 21. és 29. között rendezték meg a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját, melyen a versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A kiválasztott előadások között pedig ott volt a Harag György Társulat előadása is, Szőcs Géza Raszputyin című fiktív történelmi drámája Sardar Tagirovsky rendezésében. A szatmári társulat augusztus 27-én lépett fel Kisvárdán, a Művészetek Házában.

A társulat előadása nagy sikert aratott a kritikusok körében, elsőként Ungvári Judit a Kisvárdai Lapokban közölt írást a Raszputyinról.

„(…) Az előadás elképesztően grandiózus víziót tár a néző elé, amelyben Raszputyin vitatott figurája szinte krisztusi szerepkörben tetszeleg, annak a tébolynak a fényében, amit huszadik századnak hívunk. (…) Külön tanulmányt érdemelne a látványvilág, a fényektől kezdve a bábhatású, szinte commedia dell’artésra maszkolt színészeken át, a Kupás Anna tervezte, erős ecsetvonásokkal stilizált jelmezekig. Külön elemzést érne Bakk Dávid László kitűnő zenei vonalvezetése. Külön lehetne ódákat zengeni a szatmárnémeti társulat lenyűgöző színészi megnyilvánulásairól, de mindenképpen illik kiemelni a Raszputyint megformáló, letaglózóan erős színpadi jelenléttel bíró Rappert-Vencz Gábort.”

A versenyprogram előadásait egy öttagú Szakmai Zsűri (Gulyás Gábor esztéta; Kozma András dramaturg – Nemzeti Színház; Naszlady Éva rendező, a zsűri elnöke; Mészáros Blanka színművész – Radnóti Miklós Színház; Sztarenki Pál színművész, rendező) értékelte. Az ő döntésük alapján a Harag György Társulat Raszputyin című előadása két – megosztott - díjban részesült.

A Raszputyint alakító Rappert-Vencz Gábor a legjobb férfi főszereplő díját kapta, megosztva Sebestyén Abával, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A nép ellensége című előadásában játszott főszerepet.



„Nagy megtiszteltetés ez a szakmai díj, amiért sokaknak kell köszönetet mondanom: a Fennvalónak, Szőcs Gézának, Sardar Tagirovskynek, a bizalomért, a társulat tagjainak a munkért és a támogatásért, és nem utolsó sorban a családomnak. Szerencsés csillagállás alatt létrejött szerencsés találkozás volt ez a szerep, színházi életem egyik legfontosabb állomása” – mondja Rappert-Vencz Gábor.

A Harag György Társulat az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját kapta A kiváló társulati munkáért, megosztva a Gusztáv a hibás mindenért című előadást játszó Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal.

A kiváló társulati munkáért járó díjat Sardar Tagirovsky, a Raszputyin rendezője vette át, aki egy nemrég készült interjúban így beszélt a Harag György Társulattal közös munkáról: „Az egyik legkellemesebb munkám volt, soha nem dolgoztam ilyen harmóniában egy csapattal. Nekem mindig nehéz, mert nagyon másfajta eszközökkel dolgozom, mint szokás, de ez esetben nagyon jól egymásra tudtunk hangolódni.”



„A díjazási procedúráknak sokféle szempontrendszere van, vagy lehet, de ez a két díj most azt jelzi: vannak értékek, amelyek megkerülhetetlenek. Gábornak talán túl sokáig is kellett várnia egy ilyen megtisztelő szakmai elismerésre, amit meggyőződésem szerint már évtizedekkel ezelőtt is megérdemelt, több fontos alakításával. Ez a szerepformálás azonban vitathatatlanul eddigi pályafutásának egyik csúcspontja, amely mellett nehéz is lett volna vakon elmenni. A társulati munkáért járó díj indoklásának legalább ennyire örültem, hiszen a Raszputyin olyan csapatmunka, amely a középpontos szerkezetű dráma főhősére épül ugyan, de hatalmas szereposztást mozgat meg, úgy, hogy az előadásban minden fogaskeréknek tökéletesen kell működnie, művészi és technikai értelemben is. Ez a hatalmas csapatmunka, amely által a drámai szöveg által kézenfekvően felkínáltaknál sokkal eszközgazdagabb, látomásosabb és nagyívűbb előadás születhetett, a szöveget ilyen megtermékenyítő olvasatban láttató rendező munkája nélkül nem jöhetett volna létre. Neki és stábjának köszönhető az a játék- és stílusegység is, amely olyan markánsan tetten érhető az előadásban. Ezért is kértem meg Sardar Tagirovskyt, hogy helyettem is, vegye ő át a csapatmunkáért járó díjat - mert az én olvasatomban ez legalább annyira rendezői díj, mint társulati. Sardar sajátos munkamódszere, rendezői látásmódja és a társulatunk művészeinek közismerten legendás szakmai alázata, tehetsége és munkamorálja együtt, aktív párbeszédben szülte ezt a közös teljesítményt, amelynek Sardar mindvégig aktív részese maradt - abban az értelemben is, hogy majd' mindenik előadásra visszajár, folyamatosan élteti, rendezi, újra- és újragondolja, azaz a szó legnemesebb értelmében gondozza az előadást, akár egy gazdagon termő kertet. Ilyen értelem annak számomra külön erős szimbolikája volt, hogy ezt a közös díjat rendező és főszereplő együtt vegye át az egész társulat nevében. Örömmunka volt ez mindenkinek, és annak külön örülnünk lehet, hogy nem maradt észrevétlen” – mondja Bessenyei Gedő István társulatigazgató.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát