• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2020. szeptember 12.
A Harag György Társulat bérleteseinek figyelmébe!

Bérleteseink előregisztrációval nézhetik meg az Északi Színház termében tartott szeptember 18-i bemutatót.

A 2020. első hónapjaiban Romániát is elérő koronavírus-járvány igencsak felforgatta a színházi életet is. Előadások, bemutatók maradtak el az egész országban, jó időre a társulatokat is „kiköltöztették” a zárt térben található színpadjaikról.

Társulatunk esetében fokozottan gondot okozott az előadások elmaradása, ugyanis az ország legnépesebb bérletes közönségével rendelkezünk. A bérletben szereplő Az ügynök halála című előadás a járványügyi intézkedések miatt csak egy online közvetített főpróbáig juthatott el, több, a bérletben választottként szereplő előadást pedig nem is sikerült lejátszani.

A Harag György Társulat viszont nem hagyja cserben a hűséges nézőit: addig ugyanis nem hirdetnek új bérletet, míg a tartozásként számontartott bérletes előadásokat nem „törlesztjük” a közönség irányába. A bérletekben szereplő produkciók közül azonban sok esetben nem megoldható az előadás lejátszása külföldről vagy belföldről érkező vendégelőadások vagy vendégművészek miatt.

Ezért úgy döntöttünk, hogy a bérletes közönségnek lehetőséget teremtünk a már futó, vagy újonnan bemutatott előadások megtekintésére. A bérlet felmutatásával lehet bejutni az előadásokra, a belépéskor pedig a személyzet lehúz egyet a még nem látottak listájáról. Ám az előadások megtekintéséhez előregisztráció szükséges, ugyanis a színházteremben a járványügyi előírások miatt csak a helyek harmadára ülhet közönség.

Az első ilyen produkció a Székely Csaba egyelvonásosaiból összeállított A 0. kilométerkőnél című előadás lesz, melyet Ándi Gherghe rendezett Szatmárnémetiben, a Harag György Társulat és a Mihai Raicu Társulat színészeivel. A produkció színpadi bemutatója szeptember 18-án 19 órától lesz az Északi Színházban.



Bérleteseink tehát szeptember 15-ig jelezhetik részvételi szándékukat a szervezes.harag@gmail.com-os emailcímen, a 0261-362-106 telefonszámon, vagy személyesen az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában, és ennek alapján megtekinthetik az új előadás bemutatóját (vagy a havi műsorban szereplő bármely más előadást). Szeptember 15-től kezdődően a szabadon maradt helyeket a társulat jegyárusításban fogja értékesíteni.

A további előadások esetében is hasonló lesz a helyzet: a bérletesek előregisztrálhatnak a havi műsorban szereplő produkciókra, a szabadon maradt helyekre pedig néhány nappal az előadás előtt jegyet válthatnak az érdeklődők.

Megértésüket előre is köszönjük! Szeretettel várjuk Önöket előadásainkra!
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát