• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2021. január 8.
Babaelőadásra várják a családokat

Az új évben, a járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően újra életre kelhet a színház.

Elsőként január 10-én 11 órára az Iparosotthonban található bábszínházi terembe várja a Harag György Társulat a nézőket, közülük is a legfiatalabbakat. A Brighella Bábtagozat előadásában lesz látható ekkor a Ciróka című babaelőadás, amely 1-4 éves gyermekeknek szól.

Az előadás építőelemei közismert mondókák valamint játszadozás hangokkal, mozgással és ritmusokkal. Két jó barát közös játéka: bújócska, fogócska, kukucska egy „baba időszámítás" alatt, mely alvástól-alvásig tart.

Az előadás időtartama 20 perc, ám sajnos az azt követő játék, melyben a kicsik saját maguk is felfedezhetik a díszletet, a hangszereket, játszhatnak a színészekkel, a járványhelyzetre való tekintettel elmarad. A szereplők: Nagy Anikó és Nagy Tamás, hangoló Bandura Tibor, a díszlettervező és rendező Bandura Emese.

Jegyek korlátozott számban – összesen harmincan vehetnek részt az előadáson – az Északi Színház jegyirodájában vásárolhatók meg, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között.

A helyek korlátozott száma miatt kérjük a kedves közönséget, a jegyeket elővételben váltsák meg, vagy jelezzék a szándékukat a fent említett munkaidőben a 0261-712106-os és a 0736625907-es telefonszámon, majd ezt követően a helyszínen kiválthatják a belépőket!
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát