• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2021. február 4.
Interjú Szabó Franciska táncos-koreográfussal

„Nem vagyok az a mindenáron színházi ember. Nincs bennem, az, hogyha kidobnak az ajtón, bemásszak az ablakon" - Keresztes Ágnes interjúja kollégánkkal, Szabó Franciskával a Magyar Teátrum online felületén jelent meg.

- Hogyan kezdtél el táncszínházzal foglalkozni? Mi vezetett odáig, hogy táncos legyél?

- A szüleim soha nem erőszakoskodtak, hogy mit csináljak. Inkább sokféle tevékenységet megmutatták, hogy lehet járni táncra, zenére, úszni, karatéra stb. Így kezdtem el járni balett órára, akrobatikus rock’n rollra és később színjátszó csoportba. Ezek után Budapestre kerültem a Vörösmarty gimnázium drámatagozatára, ahol a színházi mozgás és táncórákat nagyon megkedveltem. A tanárom Mezey Gábor volt, aki olyan izgalmasan tartotta ezeket az órákat, hogy nagyon kíváncsi lettem erre a műfajra. Elkezdtük kérdezgetni, hogy hol van lehetőség ezt tovább folytatni a gimi után. Miközben válaszolt, egyben meg is ihlette őt a kérdés és létrehozott egy saját társulatot. Ez volt az első ilyen társulat, amihez tartoztam. A MoTus Mozgásszínházi Egyesület. Az itt töltött évek alatt találtam ki, hogy felvételizzek a Budapest Kortárstánc Főiskolára. Annak volt egy egyéves előkészítő kurzusa, plusz balettre is jártam, de sajnos az nem sikerült. Utolsó körös voltam, de nem vettek fel. Aztán dolgoztam több baráti meg amatőr társulatban is. Utána elmentem a BailArt OKJ-s, színházi táncos képzésre. Ott nagyon jó tanáraim voltak. Annak a második évében jelentkeztem a MU Terminál Kortárs Táncműhelybe, ahol két évet töltöttem. Utána szerettem volna egyetemen is tanulni. Akkor jöttem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakára, ahol az osztályvezetőm András Lóránt, az egyetemmel párhuzamosan lehetőséget biztosított, a saját társulatában való munkára. Utána kerültem Szatmárnémetibe.

- Szerinted nőként nehezebb érvényesülni a szakmában?

- Igen! Ha egy táncos válogatóra elmegy az ember, általában 2 fiú és 20 lány jelentkezik.

- Nőkről ritkán áruljuk el, de te nemsokára 30 leszel. Jelenleg Romániában élsz, férjhez mentél. Hogy összegeznéd a színházi helyzetedet jelen pillanatban? Szerinted ott vagy, ahol lenned kell?

- Jelen pillanatban egy eltávolodási szakaszban vagyok a színháztól. Volt már ilyen. Az, hogy csináltam másfajta munkákat, például pultoztam, ültető voltam, vagy mint jelenleg, hogy öltöztető vagyok, azt érzem, hogy eltávolodok az egésztől, a tánctól, mert nehéz a motivációt fenntartani. Ezekben az időszakokban azonban új szempontokat veszek észre. Ebből merítkezem, ezek az időszakok közelebb hoznak az emberi problémákhoz. Fejlettebb országokban egy jó rendező a munkája mellett pultozik és évente egy előadást csinál, de az nagyon ott van. Ha egyszer még összejön, hogy érdemben dolgozzak, akkor ez az időszak biztos, hogy használhatóvá válik, olyan szempontból is, hogy látom, hogy mi működik hátul. Nem vagyok az a mindenáron színházi ember. Nincs bennem, az, hogyha kidobnak az ajtón, bemásszak az ablakon. De nem gondolom azt, hogy ott tartok ahol szeretnék, vagy amikor belekezdtem, amit elgondoltam magamnak. Egyrészt azért, mert Magyarországon nagyon telített a szakma, nehéz „látszani”, másrészt ez a járvány sok kilátástalanságot hozott az életembe.

- Szerinted hol kellene tartani egy nőnek 30 évesen a szakmában? Mi az etalon a szemedben?

- Táncosként olyan technikai és színházi tapasztalati szinten kell legyen, hogy már akár át is tudjon adni dolgokat másoknak, vagy legalább a kollégáival tudja megosztani. Viszont rendezői oldalról úgy gondolom, hogy annak sokkal másabb az idősíkja, sokkal jobban kitolódhat, amíg megérlelődik egy sajátos nyelv.

- Van példaképed a szakmában magyar nyelvterületen? Esetleg hasonló korú sikeres nő?

- Lőrinc Kati az emberségessége miatt, és amiatt, mert a balett mellett egyensúlyba tudja hozni a testét a kortárssal. Ami technikailag jó és fontos azt felhasználja a balettból, de mint alkotó egy friss, modern művészként létezik. A testében benne van a balett és a kortárs egyszerre, ez látszik más munkáiban is. A másik, akit említenék, Egyed Bea. Amit ő vállal a mai táncéletben, az inspiráló és ösztönző.

- Van olyan társulat ahová szívesen tartoznál? Esetleg valamilyen álommunkád?

- Csomó van. Tünet Együttes, Hodworks, Forte Társulat. De azt hiszem, hogy annak örülnék a legjobban, hogy ha az összes embert össze tudnám gyűjteni a két országból, akikkel a legjobban szerettem dolgozni és velük együtt csinálni projekteket. Persze úgy, hogy nem feltétlenül ez a megélhetésünk, hogy ne legyen az a kényszer, hogy ebből pénzt kell csinálni. És a táncfilm lenne még az, ami nagyon érdekelne, mint műfaj és a formák, amiket felvet. Azóta szívesen kipróbálnám, mióta először láttam DV8 és Ultima Vez videókat.

- Te magyarországi vagy és Romániában élsz. A tánc tud az a nemzetközi nyelv lenni, amivel sikerül elboldogulni így is? Hol érzel több lehetőséget? Sikerült-e beletekintsél a román kortárs tánckultúrába?

- Romániában a kortárs tánc története rövidebb, mint Magyarországon. Pont ebből adódóan van több kiaknázatlan terület ezzel kapcsolatban. Ilyen szempontból akár több lehetőség is lehetne itt, mivel nincs sok kortárs táncszínház, főleg magyar nyelvterületen. Az ittlétem alatt, leginkább az erdélyi műhelyek munkáiba láttam bele. Úgy vettem észre, hogy a néptáncból indul ki a legtöbb táncszínházi kezdeményezés, ami aztán bővül különböző műfajokkal, így a kortárssal is.  A román tánckultúrába eddig nem láttam bele kellőképpen sajnos, ahhoz, hogy véleményt formáljak. Legfőképpen a nyelvtudás hiánya miatt.

- Szerinted a tánc identitástudat-e? Fontos, hogy nő vagy, hogy magyar vagy, vagy Románián belül magyar kisebbségi? Ez ad-e valamit hozzá a tánc nyelvezetéhez?

- Azt hiszem ezzel a példával tudnék erre a legjobban válaszolni: Ha van egy szinkronkoreográfia, ott mindig az a cél, hogy minél inkább ugyanolyanok legyünk egyszerre, egy ritmusban, szinte egy testként mozduljunk. Ez a helyzet nem vesz el tőlem semmit és nem is érzem azt a kényszert, hogy én kitűnjek és egy picit is valamit megpróbáljak sajátosan csinálni. Hiszen az arcom más, a hajam más, nem tudok hajszálpontosan olyan lenni, mint a másik, amit még inkább kirajzol ez a közös törekvésünk. Mindez épp elég ahhoz, hogy önmagam maradhassak, amellett, hogy felszabadító érzés a saját ÉN megszűntetése a közös ÉN megszületésének érdekében. Maga a tánc a nemzetiségi kérdéseket is könnyebben áthidalja, hiszen a mozdulat válik a közös nyelvvé.

- Mik a terveid a továbbiakban?

- Egyrészt most a családalapítás került előtérbe, aztán pedig szeretném, ha lenne egy saját tánctermem, ahol taníthatnék kisebbeket is, tinédzsereket is. Ebbe szeretnék bevonni más művészeket is, kisebb – nagyobb projektek megvalósításához. És szeretném befejezni a masszázskurzust, amit elkezdtem.

- Szerinted kihez szól igazán a táncszínház?

- Aki elsőre lát táncszínházi előadást, ha még nem is tudja egyértelműen kódolni ezt a közlési formát, a látvány és a forma akkor is működőképes. Később hozzánevelődik ehhez a műfajhoz, akkor láthatja a többi rétegeit is.

- Erdélyben hogy lehet ránevelni erre a nézőket? Honnan kezdenéd?

- Fontos a célközönség. A konzervatívabb formákhoz szokott közönséget nem lehet lerohanni egy „lilaködös” táncszínházi előadással. Inkább a tinédzsereknél kezdeném, akik szerintem nagyon nyitottak és úgy látom, hogy éheznek is az ilyen jellegű impulzusokra. Akár, hogy ők maguk kipróbálják, akár arra, hogy ne csak verbálisan közöljenek érzelmeket.

- Mit adott vagy vett el a járvány a táncszínházi műhelyektől?

- Sokaknak a megélhetését. Vagy felszámolták, mert teljesen tönkrementek, vagy más munkát voltak kénytelenek elvállalni. Nem tudom, hogy újra tudnak-e lendülni ezek után. Plusz egy táncosnak sokkal nehezebb megoldani a szinten tartást. Oké ez az online… csak nem oké. A kontaktus, mint olyan, nagyon fontos, és ez most teljesen kiveszett. Az egymáshoz érés, a közelség lételeme a közös társulati működésnek. Viszont előtérbe kerültek a videóra vett kisebb szólóetűdök kreatív helyszínen való létrehozása, például a civil terekben, saját konyhában, lépcsőházban stb., ami egy izgalmas terep.

- Hogy látod a szakmádat 5 év múlva?

- Én úgy vettem észre, hogy már jóval a pandémia előtt elkezdődött a cirkusz és a táncszínház közötti kapcsolatok keresése.  Ami a cirkusznak és a kortárs táncnak is jót tesz, ezáltal a cirkusz is kap egy újabb figyelmet és akár egy plusz mondanivalót a látványvilága mellé, és ezek a látványosabb technikai kihívások pedig fellendíthetik a kortárs tánc technikai igényét is. Szerintem ez folytatódni fog, ahogy a fent említett kis videók variációi is, és a fizikai színház műfaja is még sok új formát tartogat, a szöveg és a tánc kapcsolatát illetően.

Fotók: Bereczky Sándor
 

Forrás: https://magyarteatrum.hu/keresztes-agnes-interju-szabo-franciska-tancos-koreografussal/?fbclid=IwAR37hAyFTwEO48kqdsFKIo13Wv6bWX03L8dGpDPhvNZZT5zYT7dyoP3EIS4
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát