Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

A szöveg így erősödik fel. De nem jobban, mint a kis gesztusok, arcjátékok, hanglejtések, pillantások.

Patrice Pavis, a szerző, mint tudjuk: francia színházteoretikus, oktató, fordító. Emellett újabban drámákat is ír: 2021-ben magyarul kiadott Öleljük meg egymást c. drámakötete három Csehov-átiratból (Ványa bácsi; Cseresznyéskert; Három nővér) és egy saját drámából áll (Kórházi látogatás). Mind a négy szöveget Patkó Éva fordította.

A Ványa és Ő-ben két hangot, egy történetet hallunk. A teret pedig egy olyan érzés tölti be, amely minden odavetett félmondatban és kis konfrontációban megbújik: a szeretet, az egymástól való függés. Szereplőink Csehov Ványa bácsijának két szereplője, Ványa és Jelena. A kiindulópont a két ember között megszakadt, beteljesületlen szerelem.

A tér minimalista. A háttérben egy vásznon futó képsor dramaturgiája az idő múlását érzékelteti. A pillanat illékony…

A történet töredezett. Villanásszerűen tűnnek fel a jelenetek a néző előtt, amelyekből Ványa és Jelena történetét, vagy egyszerűen csak két idősödő ember kapcsolatának árnyalatait érzékeljük. A félelem és a bizonytalanság igencsak meghatározza a légkört. Az előadás ugyanakkor humoros párbeszédeket, gesztusokat is bőven tartalmaz.

Fotó: Czinzel László

Ez részben az anyag hozadéka, részben pedig abból fakad, hogy a Jelenát alakító színésznőnek (Monica Ristea) román az anyanyelve. Magyar kiejtésében semmi kivetnivaló nincs, egyes bonyolultabb szavakat viszont néha vagy színésztársa fejez be helyette, vagy szinonimát választanak a helyettesítésére. Ettől a (bár) felvállalt játéktól néhány helyzetben Jelena esetlensége lesz érzékelhetőbb.

Ez a dinamikának is jót tesz. A két karakter egymásra van utalva, mégis hátat fordítanak időnként egymásnak (vagy az érzéseiknek). Olykor Ványa menekül, igyekszik figyelmét Jelenán kívül minden másra irányítani (például a feliratra, amelyben kvázi megbotlik).

A szereplők körbejárják a tereket: öltöző, előtér. Egymás nevét kiabálják, visszavárják a másikat. Néha csak hangkulisszaként halljuk a replikákat.

Az idő mintha a jelen, a jövő és a múlt fonalát követné, ebben a sorrendben. Látjuk a dráma idejéből kilépő Ványát és Jelenát, majd azt a párt, akik visszagondolnak szerelmükre, amelynek búcsú lesz a vége. Feloldásként a gyerekkori szerelem ártatlan, kedves képét kapjuk.

Bár az előadásban ismert karakterek szerepelnek, és működőképes az átirat, ez a továbbgondolás nem tart igényt arra, hogy a néző feltétlenül ismerje az alapművet. Valójában bárki állhatna a történet középpontjában. Hatházi András és Monica Ristea helyettünk áll ott. Ványa és Jelena, András és Monica mi vagyunk.

Fotó: Czinzel László