Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

(Egy gyertya halvány fénye világítja meg a sötét, rideg hálószobát. Az ágyon Salieri nyugtalanul alszik. Egyszer csak halk zongorazene csendül fel, egyre erősödő harmóniák kíséretében. Megjelenik Mozart alakja, mintha a gyertyafényből bontakozna ki, ragyogóan, de kísértetiesen.)

MOZART: (szelíd hangon) Salieri... Kedves. Miért nem pihensz?

(Salieri lassan felül az ágyban, rémülten, de egyben lenyűgözve bámulja Mozartot.)

SALIERI: (suttogva) Te vagy az? Valóban te? Vagy csak egy gonosz álom…?

MOZART: (finom mosollyal) Miért lenne gonosz? Talán mert te tetted gonosszá a valóságot?

SALIERI: (remegve) Nem... Ez nem lehet. Te meghaltál! Én… én nem tettem semmit!

MOZART: (megvető mosollyal) Valóban… semmit? Mondd el nekem, Salieri, milyen íze volt annak a haragnak, amit ellenem éreztél? Hogyan táplálta a lelkedet a féltékenységed?

SALIERI: (térdre rogyva) Elég! Kérlek! Nem bírom tovább! Nem tehettem mást! Az ég nem szánt meg engem olyan mértékű tehetséggel, amelyet neked adott.

MOZART: (szomorún) Az ég megáldott téged tehetséggel, csak te elhagytad a szíved. Az irigység hangosabb volt benned minden zenénél.

SALIERI: (keservesen zokogva) Nincs igazad! Melletted tehetségem semmit nem ért. Isten elvett tőlem mindent, mikor te megjelentél. Hogy élhettem volna melletted, amikor te magad voltál a tökéletesség?

MOZART: (halkan, kíméletlenül) Elnyerted halálomat, de halálom után sem emelkedtél föl, hogy elnyerd a dicsőséget, amelyre mindig is vágytál. Most pedig már csak az emlékem maradt neked, Salieri. A teher, amelyet cipelsz, a bűn, már nem titok többé, mindenre fény derült. Mindent tudok, Salieri.

SALIERI: (kétségbeesetten) Hogyan bocsáthatok meg magamnak, amikor te sem bocsátasz meg?

MOZART: (gyengéden) Talán nem az a lényeg, hogy megbocsátást nyerj, hanem hogy megértsd: a bánat maga is a vezeklés egy formája.

(A zene elhalkul. Mozart lassan eltűnik, alakja szinte eggyé olvad a gyertyafénnyel. Salieri magára marad a sötét szobában, miközben a gyertya fénye vibrálni kezd.)

SALIERI: (mély csönd után, maga elé motyogva) Csak álom volt… vagy tán nem? (Felébred, kimerülten leroskad az ágy szélére.)

(Zene szól halkan a háttérben, lassan erősödve. Salieri tekintete a gyertyafénybe réved, miközben az arcán a bánat és a belső vívódás jelei tűnnek fel.)