Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

gondos, tudományos publikációra hasonlító, fókuszált téma, feszes tempó, ritmikus koreográfia, és a kávé, mint következetes vizuális metafora. Szereplői verbatim színházi gesztussal élve szóról szóra idézik a szerző (Kész Orsolya) által interjúkból összedolgozott vallomásokat – kezük közben serényen jár, kávékat készítenek, amelyeket aztán a nézők között osztanak szét, mintha csak azt mondanák: tessék, érezd magad otthon.

A fent említett ritmikusság, sőt merem állítani, zenei kompozíció: az elhangzó szöveg, valamint az azt aláfestő csörömpölés – fazekakon dobolnak, kávés zacskókat ráznak, énekelnek –, sikeresen elidegeníti a nézőket a korántsem könnyű élethelyzetektől.

Olyan színházi alkotás ez, amely nem akar több lenni, mint ami. Az ember a végén mégis úgy tér haza, hogy újraértékeli privilegizált pozícióját – mi kedvünkre (színház)fesztiválozhatunk, míg egyesek a nap 24 órájában készenléti állapotban kell legyenek, hogy megszerezzék betevő falatukat.