Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Az előadást diákbérletes produkcióként is meg lehetett tekinteni, így adódott az alkalom, hogy néhány fiatal nézőt is megkérdezzek arról, milyen benyomásokkal távoztak a színházból. A darab témája ugyanis meglehetősen összetett és elgondolkodtató, így kíváncsi voltam, milyen hatást gyakorolt a fiatalabb generációra.

A diákok szerint az előadás elsősorban meglepetést és csodálkozást váltott ki belőlük. Többen kiemelték, hogy lenyűgözte őket az, ahogyan a rendezés a szerelem és a vágy témáját feldolgozta. Bár egyes jelenetek megnevettették őket, az előadás közben mégis végig jelen volt bennük egyfajta szorongató érzés is. Sokan úgy fogalmaztak, hogy a darab egyszerre volt humoros, elgondolkodtató és néha sokkoló is. Volt, aki azt mondta, hogy a látottak annyira erős hatást gyakoroltak rá, hogy egyszerre érzett zavarodottságot, lenyűgözést és borzongást.

Amikor arról kérdeztem őket, hogyan vinnének színpadra egy ilyen klasszikus művet, többen úgy vélték, valószínűleg egy kicsit játékosabb, humorosabb irányba vinnék el a történetet. Mások inkább azt hangsúlyozták, hogy nem magyaráznának meg mindent a nézőknek, hanem hagynák, hogy a közönség maga gondolkodjon el a történet jelentésén. Volt olyan vélemény is, amely szerint egy klasszikus mű esetében fontos az eredeti történet lényegének megtartása, ugyanakkor a forma lehet modernebb, hogy a mai közönség számára is könnyebben befogadható legyen.

A beszélgetések során szóba került a darab egyik központi kérdése, a gonosz fogalma is. A fiatalok közül többen úgy gondolják, hogy a gonosz ma már nem feltétlenül egy démoni alakot jelent. Inkább azokra az emberekre vagy jelenségekre gondolnak, akik visszaélnek a hatalmukkal, vagy akik képesek másokat kihasználni. Mások szerint a gonosz inkább egyfajta embertelenség: amikor valaki nem érez megbánást vagy empátiát, és a másik embert csupán eszköznek tekinti saját céljai eléréséhez. Többen azt is megfogalmazták, hogy a gonosz gyakran azokban a dolgokban jelenik meg, amelyek fájdalmat vagy traumát okoznak számunkra, akár a múltból, akár a jelenből.

A vallási motívumok és az ördög jelenléte szintén vegyes reakciókat váltott ki a diákokból. Volt, aki meglepődött ezen a vonalon, és úgy érezte, hogy a vallási elemek talán nem voltak teljesen szükségesek a történetben. Mások viszont úgy látták, hogy ezek a motívumok fontos szerepet játszanak a darab gondolati világában, és segítenek rávilágítani arra, hogy a társadalom gyakran „őrültnek” bélyegzi azokat, akik másképp gondolkodnak, vagy mélyen hisznek valamiben.

Arra a kérdésre, hogy a saját korosztályuk számára ajánlanák-e az előadást, a legtöbben igennel válaszoltak. Bár elismerték, hogy a történet néha nehezen követhető, úgy gondolják, hogy figyelemmel nézve sok fontos gondolatot és üzenetet lehet felfedezni benne. Szerintük kifejezetten fontos, hogy a fiatalok is találkozzanak az ilyen témákkal.

A diákok mellett sikerült néhány idősebb nézővel is beszélgetnem az előadás után. Ők elsősorban az előadás összetettségét és hosszúságát emelték ki. Mint mondták, egy ilyen sokrétegű darabot idő kell feldolgozni, hiszen rengeteg történés és gondolat jelenik meg benne. Bár voltak részek, amelyeket erősebbnek, másokat gyengébbnek tűntek számukra, összességében nagyon látványosnak és hangulatosnak tartották az előadást. Egyikük színészként külön kiemelte a társulat munkáját, és elismeréssel beszélt kollégái teljesítményéről.

A vallási és szovjet korszakot érintő témákról úgy vélték, hogy az előadás nem volt obszcén vagy túlzó. Szerintük a hit és a hitetlenség kérdése örök téma, amely mindig foglalkoztatta az embereket. Egy idősebb néző azt is megjegyezte, hogy mivel ő maga még a szocializmus idején élt, pontosan emlékszik arra, hogyan működött akkoriban a cenzúra. Elmondása szerint a művészek gyakran találtak kreatív módszereket arra, hogy a tiltások ellenére is kifejezzék gondolataikat, sokszor a közönséggel való „összekacsintás” segítségével. A színház különösen alkalmas volt arra, hogy a kimondatlan üzenetek is eljussanak a nézőkhöz.