Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Az én dolgom annyi, hogy hiteles, aktuális művet tegyek az asztalra

- Milyen benyomásokkal távozott Szatmárnémetiből? Mi a véleménye A Senák bemutatójáról, a rendezésről, az alakításokról, a közönségről? Jobb, rosszabb – egyáltalán, más-e a szatmári néző, mint a vajdasági vagy a budapesti? És Ön szerint magukra ismertek-e a nézőtéren ülő Janik, Marikák, Senákok, agitátorok?
- Boldog voltam, hogy szép, okosan értelmezett előadás született. Szeretem, ha szerény, de jól használható a díszlet, ha a színészek tudják mit játszanak, ha szeretik a szöveget. Egy előadásnak három akarata van: a szerzőé, aki megírta a szöveget, a rendezőé, aki értelmezi, és a színészé, aki mindezt megjeleníti a színpadon. Hogy jó előadás szülessen, ennek a három akaratnak kell egy irányba húznia. És itt ez történt. Szerintem a közönség többsége is ezt érezte, s az apró hibák, izgalmi zavarok ellenére szerette az előadást, mert tudta, hogy alapvetően jó. Némelyeket megzavart a darab nyelvezete, s durvának érezték azt a szöveget, amiben nekem mégiscsak benne van a szívem.

- Egy kijelentése szerint A Senákot nem szánta történelmi darabnak, nem érdekelte ,, sem a történet, sem annak történelmi háttere”, holott ,,minden mű történelmi háttere arra szolgál, hogy általa lehessen beszélni a világról”. Sőt ,,nem az ország, hanem a darabban szereplők sorsa érdekes.” Miért látta szükségesnek ezeket a dolgokat hangsúlyozni, ezáltal a legtöbb ember gondolkodásában hozzájuk társuló fogalmaktól különválasztani?
- A darab történelmi terepen játszódik, nem lehet elvitatni tőle, hogy beszédbe hoz egy olyan eseménysort, amiről ma nagyon nehéz bármit is mondani. Aktualizálja a múlt eseményeit, de műalkotásként nem célja a múlt feltárása, bemutatása. Mindez a történészekre tartozik. Az én dolgom, hogy olyan művet tegyek le az asztalra, ami a néző aktuális történetéhez kapcsolódik, ahhoz, amit éppen él. Nehogy azt higgye bárki is, hogy a téeszesítés most nem zajlik. Amikor az ember bemegy egy bankba és felvesz húszmilliót lakásvásárlásra, vegyük úgy: belépett a téeszbe. Adósrabszolga lett, s innéttől kezdve egy életen át a társadalom fogságában él, ahogyan a Senák főszereplője is.

- Falusi környezetben felnőtt, a hatvanas-nyolcvanas évek kénytelenségből sorsot váltó parasztjainak életét, jellemét, a cselekedeteik rugóját képező törvényszerűségeket mindenki másnál jobban ismerő íróként, milyennek látja ennek a világnak a kortárs magyar irodalomban való ábrázolását?
- A vidék kallódó hősei újra megjelentek a magyar irodalom porondján. A politikának még nincs lelkiismeretfurdalása a vidék ellehetetlenítése miatt, hogy cinikus közönnyel figyelik a nehezebb adottságú rétegek vergődését, az íróknak úgy tűnik van. Persze itt megint hangsúlyozni kell: az irodalomnak nem feladata a társadalom erkölcsi ügyeit taglalni, egy író olyan témát választ, amiben benne rejlik a lehetősége a világ minél mélyebb megragadásának. Az írón nem lehet számonkérni, hogy kikről ír, csak azt, hogy az általa elkészített mű hiteles-e.

- Folytatni szándékozik-e a fejlődés mítoszának földre való leszállítását, az ,,úgynevezett modern civilizáció adományaival” kapcsolatos kételyeinek hangot adó novellák és drámák sorát? Netalán a globalizációról, az itt is-ott is egyre fenyegetőbben nyomuló ,,szép új világ” üvegketrec mennyországáról is szólva némelyikben?
- Én arról írok, ami engem érdekel, másról nem tudok. A hőseim azokat a kétségeket fogalmazzák meg, amelyek engem is foglalkoztatnak. Annyit tudok a világról, amennyit ők tudnak. Annyira vagyok okos vagy buta, amennyire ők okosak és buták. Nagyon szeretem őket, de úgy érzem: kibeszélgettük magunkat. Hogy pontosítsak: az a nyelv, amin a drámáim megszólalnak, amely nyelv egyébként szöges ellentéte a regényeim nyelvezetének, elfáradt. Elhagyom a hőseimet, s ők is elhagynak engem. Ez egy fájdalmas pillanat. Szerettem őket és ők is szerettek engem, de mostantól külön utakat járunk. Én egyedül, amíg nem lelek olyan társakra, akiknek a nyelvezete újra meg tudja szólítani számomra a világot.

- További tervei? Honnan veszi – időben, térben és társadalmi közegben értve – a legközelebbi történetének témáját, szereplőit, azt a ,,hat-nyolc sorsot, amelyben mindenki föllelheti önmagát”?
- A dráma most elmarad. Tényleg nem szeretném saját magam amortizálni azt a nyelvet, ami néhány évig oly fontos volt nekem. Szerencsére több műfajban dolgozom, s ilyenkor, hogy megmeneküljek a totális kétségbeeséstől, a tehetségtelenség szörnyű érzésétől , a másik szerető után kapkodok, ami ez esetben a próza. Regényt írok.