Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

Talán az idei évad eddigi legnívósabb színházi produkciója látható mostanában az Északi Színház színpadán. Az előadást színvonalas rendezés, valamint kiváló csapatmunka jellemzi.

Arthur Miller drámája az ötvenes évek Amerikájának erkölcsi és hatalmi válságaira keres és talál történelmi példázatot a Salemi boszorkányok több száz éves történetében. Az általa felvetett kérdések – mit ér az erkölcsi tartalmát vesztett hatalom, meddig manipulálható egy saját legjobbjainak kiirtására, erkölcsi értékeinek fokozatos feladására rászorított közösség, legyőzhetetlen-e józan ésszel, emberi tisztességgel a vallási téboly álarcában pusztító gátlástalan cinizmus, törvényszerű-e a becsületesség? – ma is időszerűek.

Uray Péter rendező Boszorkányhajszájában eddigi, a színészet és mozgásművészet új útjait és lehetőségeit kutató, számos nemzetközi díjjal elismert munkásságához híven, most is a kép – és hanghatásokra helyezi a fő hangsúlyt.

Kortalanul korhű

Uray Péter, nem ragaszkodik az eredeti helyszínekhez, úgy véli, hogy a cselekmény a világ bármely pontján igaz lehet. A történetben résztvevő emberek egyéni történetei érthetőek lennének, de az egymásnak feszülő helyzetek miatt, csak pusztulást és rombolást eredményeznek. Minden a visszájára fordul, az értékek elvesznek, a szerelem és a vágy mocskossá válik, a hit pedig a politika eszközévé. Ahol a történet véget ér, ott feltehetően új korszak következik, de már nem ezekkel a szereplőkkel.

Már a kezdő kép megadja az előadás alaphangját. A kortalanul korhű, monumentális díszletek, valamint a szuggesztív koreográfiával megjelenő szereplők vagy hangeffektusok már csak fokozni tudják a hatást. A székéhez szögezett, borzongó néző pedig újra és újra kizökken a színpadon történtekből, akaratlanul is beindítva saját képzeletének, emlékeinek ,,házi moziját”. A dráma szövege szinte már csak ürügy, hogy saját, életük során átélt boszorkányhajszáink mindmáig feldolgozatlan poklát felidézve, egyszerre két-három síkon éljék át saját tehetetlenségük, félelmeik és a túlélés vágya sugallta, csapdának bizonyult megoldási kísérleteik sorozatát. A tettek és következményeik könyörtelen, tiszta logikája számukra éppúgy nem enged kibúvót, menekvést, mint a darab szereplőinek. Abigail Williams (Györgyjakab Enikő) és Parris tiszteletes (István István) életben maradnak ugyan, de borzalmas áron, Hale tiszteletes (Nagy Csongor) pedig soha nem tud már szabadulni a bűntudattól.

Igazi csapatmunka

Kiemelkedő alakításoknak a kegyetlenségig precíz rendezői felfogás egyszerűen nem hagy teret, a fő- és mellékszerepek között alig van különbség, bár a Proctor házaspárt alakító Rappert Gábor és Gajdó Delinke, Tóth-Páll Miklós és Méhes Kati (Giles és Rebecca Corey szerepében) a kiváló összjátékból is kiemelkedik egy-egy feledhetetlen villanásra. Horner ügyész (Bessenyei István) és Thomas Putnam (Szűcs Ervin) döbbenetes hatású kettőse talán az előadás csúcspontja.

A fenyegető lázadás veszélye csak a vétkesek töredékét söpri el, a tulajdonképpeni hajszát beindító és megszervező hatalom más formában ugyan, de megmarad, sőt megszilárdul.

A gyávaságból, kényelemszeretetből legjobbjait martalékul vetett közösség végleg elveszíti az önnön sorsa fölötti rendelkezés jogát.