• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Január 14-én vette kezdetét a színházépület átadásának emlékére szervezett rendezvénysorozat.
spacer
Építészeti és színháztörténeti szempontból is fontos az évforduló.
spacer
Friedrich Dürrenmatt A színház problémái című írásában azt fejtegeti, hogy a komédia alapja a világ irracionalitása. A Nagy Romulus című színművét történelmietlen történelmi komédia alcímmel 1950-ben írta, majd többször átdolgozta, de a lényegen nem változtatott. Jó ideig divatos szerző volt tájainkon, a rendszerváltás után hátrébb szorult, de az utóbbi években ismét kikerült a „fiókból”, gondolom, újra felfedezték az irracionalitás és a komédia kapcsolatát.
spacer
Az idei VII. MITEM-en az egyik legnagyobb közönségsikert a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása, a 2019. október 4-én bemutatott Raszputyin aratta. A Szőcs Géza kamaradarabjából készült, apokaliptikus vízióvá tágított, különleges formanyelven megszólaló darabot Sardar Tagirovsky állította színpadra, aki a Nemzeti Színházban már korábban bemutatkozott rendezőként: 2016-ban A. P. Csehov A 6-os számú kórterem c. novellája alapján készített előadást; 2017-ben Beaumarchais műve alapján hozta létre a Figaro házassága avagy egy Őrült nap emléke című produkciót.
spacer
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című, „történelmietlen történelmi komédiájával” indította az évadot, Bocsárdi László rendezésében.
spacer
Erőteljes és határozott rendezői kézjegyet magán viselő, rendkívül letisztult látványvilágú, felesleges hangsúlyok nélküli, dinamikus színészi játékot felvonultató előadás A Nagy Romulus, amelyet Bocsárdi László állított színpadra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával. A premiert a hét végén tartották, az előadás egyik fő üzenete: sem a múlt, sem a jövő nincs a kezünk ügyében, csak a jelen.
<< < 1 2 3 4 5 6 7 ... > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát