• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Sipos Imre

Életpályája: 1970november 20-án született Miskolcon. Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1997-ben magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor osztályában. Ez után a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek a 2000-ben történt névváltása Pesti Magyar Színházra után is a tagja maradt, illetve 2010-től 2015-ig a társulat menedzser igazgatója volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet. A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett. 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatójaként.

Színészi munkája mellett rendez is. 2015 óta a Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karának hippológia szakára jár. A lovaglást – ami már gyerekkora óta érdekelte – a Színművészetin, öttusa lovakon kezdte el. 2016-ban megnyerte a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamát, ahol az 500 000 forintos pénzdíjat a Magyar Lovasterápia Szövetségnek ajánlotta fel.

Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.

Díjak:

Főnix díj (2005, 2009)

Előadásai
vissza a társulat tagjaihoz
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát