• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. június 27.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 2016/17-es eredményei

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2016/2017-es színházi évadban székhelyén (az évadkezdésre átadott, teljesen felújított Északi Színházban), hazai és magyarországi turnékon, fesztiválokon is játszott, illetve több hazai és külföldi társulatot látott vendégül, valamint megszervezte a VIII. Interetnikai Színházi Fesztivált.

A Harag György Társulat prózai és bábtagozata az idei évadban 12 bemutatót tartott alkalmazott rendezők és neves vendégművészek közreműködésével. Az idei évad műsorkínálata a korábbiakhoz képest sokkal változatosabb volt, ugyanis az új produkciók mellett a korábbi évadokban létrehozott előadások közül 13 idén is tovább játszottunk, 24 előadást láthatott az általunk vendégül látott VIII. IFESZT közönsége, az általunk társszervezett XV. Partiumi Magyar Napok Partiumi Színházi Esték nevet viselő programsorozata pedig összesen 15 színházi és bábelőadást tartalmazott, emellett szintén részt vettünk a XI. Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat szervezésében, amely 2017 januárjában 10 színházi előadást látott vendégül, illetve további 7 vendégelőadást hívtunk meg az évad folyamán. Összeadva tehát az idei 12 új bemutatónk mellett 69 további előadást tűztünk műsorra.
Az évad első bemutatójaként a Janne Teller kultuszregénye nyomán színpadra állított Semmi című stúdióelőadás került műsorra, amelynek rendezője Márkó Eszter volt. A nagy sikernek örvendett előadást a SZENSZ mozaikszóval elnevezett művészetpedagógiai program interaktív feldolgozásaiba is bevonták. Ezt egy kamaratermi gyerekelőadás követte Nagy Regina rendezésében, aki a Grimm mesék alapján írt Hamupipőkét vitte színre a Brighella Bábtagozat és a prózai tagozat közös produkciójaként. Az évad első nagytermi bemutatója a Bartók zongorája című produkció volt Patkó Éva rendezésében. Ezt a drámát kifejezetten a Harag György Társulat művészeti vezetésének felkérésére írta a szatmári születésű József Attila-díjas Láng Zsolt. Az ősbemutató-előadást a SzatmART nevet viselő, ötnapos rendezvénysorozat égisze alatt láthatta először a közönség. Az ünnepségsorozat szatmári szerzők és műveik köré csoportosult, így önálló művészi esttel lépett fel Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő, illetve itt mutatták be először Romániában Visky András Pornó című drámáját is. Ez az előadás az évad folyamán két alkalommal vendégszerepelt a kolozsvári Állami Magyar Színházban, illetve részt vett a debreceni DESZKA fesztiválon és a IV. MITEM fesztiválon, a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán. A két ősbemutató közé szervezett programsorozatban szerepelt még a Szatmárnémeti múltszázad-fordulós építészete című képzőművészeti kiállítás, amely anyagát Muhi Sándor művészettörténész állította össze és bocsátotta a társulat rendelkezésére, továbbá a „Szavak szeretőjének szült anyánk..." című Páskándi Géza-est, amely szerkesztő-rendezője Szugyiczky István, a Harag György Társulat örökös tagja volt. Csillagszél címmel Kovács András Ferenc gyerekverseiből került sor koncertre a felújított színház nagytermében, a színház büféjében pedig a szerző York napsütése zengő tombolás című könyvéről Végh Balázs Béla irodalomtörténész beszélgetett a Kossuth-díjas költővel. Láthatta még a közönség a „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című Dsida-, valamint a „Függök ezen a zord élet-párkányon..." című Ady-est estet is. Továbbá több színházi szakmai beszélgetés és irodalomtörténeti és -szociológiai előadás is szerepelt a színházmegnyitó rendezvénysorozat programjában, amely egyben annak az ünnepe is volt, hogy Harag György rendező és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.
A bemutatók sorában az évad egyik legkedveltebb és legtöbbet játszott előadásának számító, szilveszterkor bemutatott Csókos asszony című Szilágyi-Zerkovitz-operett következett Bessenyei István rendezésében. Ez az előadás Nagykárolyban és Nagybányán is vendégszerepelt.
Az évad egyik legjobban várt produkciója a tél végén bemutatásra került William Shakespeare-komédia, a Tévedések vígjátéka volt, amelyet a kortárs magyar színházművészet egyik kiemelkedő rendezője, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László vitt színre. Ezt az előadást is láthatta az idén újraindított két nagykárolyi bérletház közönsége, illetve július közepén vendégszerepel a Gyulai Várszínházban már évek óta megrendezésre kerülő Shakespeare-fesztivál programjában, valamint láthatták a Festum Varadinum nézői is két alkalommal Nagyváradon.
A Brighella Bábtagozat második bemutatóját vendégművész rendezte: a Michael Ende meséje alapján készült bábelőadást Történet a tálról és a kanálról címmel Schneider Jankó vitte színre.
Sorin Militaru elismert román színházi alkotó alkalmazott rendezőként az idei színházi évadban Werner Schwab Elnöknők című drámáját vitte színre, amely a debreceni Csokonai Nemzeti Színház bérletkínálatában is szerepelt.
A felnőtt bérletkínálatban szereplő nagyszínpadi előadások közül utolsóként Carlo Goldoni Terecske című komédiáját láthatta a közönség Visky Andrej rendezésében, a nagyszínpadi gyerekelőadások sorát pedig a Dés-Geszti-Békés szerzőhármas klasszikus musicalje, A dzsungel könyve zárta Nagy Regina színrevitelében.
A Brighella Bábtagozat évadvégi bemutatójaként a Szász Ilona dramaturgiáján alapuló Varga Katalin-mesét, a Mosó Masa mosodáját láthatták a legkisebb színházba járók Sramó Gábor vendégrendező munkájaként.
A Harag György Társulat is szerepel az első romániai magyar színházi szövetség alapítói között, amelyet az idei évad végén MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség néven öt erdélyi színház képviselői hoztak létre (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár; Aradi Kamaraszínház; Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely; Szigligeti Színház, Nagyvárad;  Harag György Társulat, Szatmárnémeti) szakmai együttműködési keret biztosítására, közös terveik megvalósítására, illetve az őket együttesen érintő gondok, problémák megoldásának keresésére. A szövetség elnöke Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója, ügyvezető elnöke pedig Bessenyei Gedő István, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója.

Saját szervezésű programok:

  1. Önálló sátorral voltunk jelen a XV. Partiumi Magyar Napok során, a Kossuth-kertben.
  2. Idén immár hatodik alkalommal vett aktívan részt a Harag György Társulat is A Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozat megszervezésében.
  3. A Harag György Társulat volt a házigazdája a minden második évben megrendezésre kerülő Interetnikai Színházi Fesztivál nyolcadik kiadásának. A romániai kisebbségi színházi műhelyeket felvonultató seregszemlén 10 nap alatt 24 előadást láthattak az érdeklődők. A fesztiválnak 9 helyszín adott otthont a városban, 21 társulat lépett közönség elé, továbbá egy kiállításmegnyitó, 5 könyvbemutató, 10 szakmai beszélgetés, 4 DJ 5 bulija, egy színészzenekar koncertje és Cserey Csaba (Csabcsi) meloterápiás relax dob show estje színesítette a programkínálatot. Öt kultúra (magyar, román, német, zsidó, roma) találkozása volt a VIII. Interetnikai Színházi Fesztivál.
  4. Társszervezői voltunk Nagy Norbert Ajándék a léleknek című jótékonysági koncertjének.
  5. A bábtagozat BábSzóTér címmel negyedik alkalommal hirdetett meg vetélkedőt Szatmár megyei óvodások és általános iskolások számára.
  6. Visky András Júlia című monodrámáját mutatta be Rappert-Vencz Stella a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.
  7. Részt vettünk a március 15-i ünnepi műsor összeállításában, társulatunk több tagja is fellépett a Petőfi Szobornál és a színházban tartott megemlékezésen.
  8. Egész napos műsorfolyammal ünnepeltük a Magyar Költészet Napját a zsúfolásig megtelt District 15 a tavalyi évadban elindított SzatmárON program keretében.
  9. Az idei évadtól kezdve létrehoztuk azt az önkéntes programot, amely több, a színházi munka iránt érdeklődő fiatalt vonz a társulat kötelékébe. A programot három fiatal színész: Frumen Gergő, Keresztes Ágnes és Moldován Blanka irányítja. Az önkéntesek a színház különböző tevékenységeinek lebonyolításában segédkeznek, statisztálnak előadásokban és a színházi szakemberek SZENSZ néven színházpedagógiai képzéssorozatot is szerveztek számukra.

A Harag György Társulat 2016/17-es bemutatói:

1. Janne Teller: Semmi (Rendező: Márkó Eszter m. v.)
2016. szeptember 30. - Ács Alajos Játékszín

2. Grimm testvérek: Hamupipőke (Rendező: Nagy Regina)
2016. október 8. – Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem

3. Láng Zsolt: Bartók zongorája (Rendező: Patkó Éva m. v.)
2016. október 14.

4. Páskándi Géza: „...Szavak szeretőjének szült anyánk...” (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)
2016. október 14.

5. Visky András: Pornó (Rendező: Visky András m. v.)
2016. október 18.

6. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István)
2016. december 30.

7. William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.)
2017. február 5.

8. Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (Rendező: Schneider Jankó m. v.)
2017. március 3.

9. Werner Schwab: Elnöknők (Rendező: Sorin Militaru)
2017. március 24.

10. Carlo Goldoni: Terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.)
2017. április 7.

11. Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve (Rendező: Nagy Regina)
2017. május 17.

12. Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (Rendező: Sramó Gábor m. v.)
2017. május 28.

Jótékonysági előadás:

  • Jótékonysági előadás súlyos betegségben szenvedő munkatárs gyógykezelésére: Fazekas Bertalanné - Buzogány Béla: Csalafinta hozomány - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem
  • Jótékonysági színházi előadás a szegény- és utcagyerekek megsegítésére - Buzogány Béla: Csalafinta hozomány - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem

Vendégelőadások:

A társulat a 2016/17-es évadban a következő produkciókat látta vendégül:

  • Lara De Mare: Égben maradt repülő (Rendező: Szurdi Miklós) – a budapesti Turay Ida Színház vendégjátéka
  • Máté Angi: Volt egyszer egy... (Rendező: Székely Andrea) – az Aranyszamár Színház és a Kabóca Bábszínház közös vendégjátéka
  • Máthé Kriszta: Apróka Eszponka (Rendező: Sata Árpád) – a Satart produkció vendégjátéka
  • Betyárjáték - Ferenczi György és a Rackajam koncertfilmszínháza (Rendező: Szomjas György) – a budapesti Nemzeti Színház és a Híd Média Kft. közös vendégjátéka
  • Tóth-Máthé Miklós: A nagyrahivatott – a Magyar Drámák Színháza vendégjátéka
  • Az aranyszőrű bárány – a Magyar Népmese Színház vendégjátéka
  • Mi volnánk itt a folytatás... Magos szavak és dalok nemzetünk dolgairól – a mátészalkai Talán Teátrum vendégjátéka
  • Kányádi Sándor: Kétszemélyes tragédia – a magyar művészeti akadémia vendégjátéka
  • Pál Apostol - Dalok Pál levelei szerint Gryllus Dániel, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és a Rackajam vendégjátéka
  • Fráter Zoltán: Édes Rózám!- Déryné szerelmes élete – Csomor Csilla vendégjátéka
  • A magyar zene ünnepeHegedűs Endre és Hegedűs Katalin vendégjátéka
  • Hoztam valamit a hegyekből - Tóth Auguszta Mezei Mária-estje – a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
  • Mit akar a Zene-kuss? (Rendező: Buzogány Béla) – a mátészalkai Talán Teátrum vendégjátéka
  • Yasmina Reza: Művészet (Rendező: Naszlady Éva) – a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátéka
  • Fényes Szabolcs - Harmath Imre: Maya (Rendező: Novák Eszter) – a nagyváradi Szigligeti Színház vendégjátéka
  • William Shakespeare: As You Like It (Ahogy tetszik) (Rendező: Burák Ádám) – a londoni CoIn Theatre Company vendégjátéka
  • „Arccal a földön a huszadik század!” - versszínházi emlékműsor (Szerkesztette: Rózsássy Barbara József Attila-díjas költő) – Tallián Mariann és Lázár Balázs vendégjátéka

Vendégjátékok:

  1. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Kabóca Bábszínház, Veszprém
  2. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest
  3. Páskándi Géza: „...Szavak szeretőjének szült anyánk...” (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István) – Városi Színház, Nagybánya, stúdióterem - bérletszünet
  4. Kai Hensel: Klamm háborúja – (Rendező: Ovidiu Caița m. v.) – BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata – bérletszünet
  5. Kai Hensel: Klamm háborúja – (Rendező: Ovidiu Caița m. v.) – Gödöllő - bérletszünet
  6. Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (Rendező: Babarczy László m. v.) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Nádai István-bérlet
  7. Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (Rendező: Babarczy László m. v.) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Bródy István-bérlet
  8. Fazekas Bertalanné - Buzogány Béla: Csalafinta hozomány (Rendező: Buzogány Béla m. v.) – Tasnád, Kulturális Központ - Nóti Károly bérlet
  9. Fazekas Bertalanné - Buzogány Béla: Csalafinta hozomány (Rendező: Buzogány Béla m. v.) – Városi Színház, Nagybánya, nagyterem - Németh László-bérlet
  10. Ady Endre: „Függök ezen a zord élet-párkányon...” (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István) – Városi Színház, Nagybánya, stúdióterem – bérletszünet
  11. Dsida Jenő: „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István) – Művelődési Ház, Szászrégen - bérletszünet
  12. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Balatonalmádi
  13. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Balatonfűzfő
  14. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Ajkarendek
  15. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Ságvár
  16. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Zalahaláp
  17. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Balatonszabadi
  18. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Várpalota
  19. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Nagyvázsony
  20. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Berhida
  21. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Badacsonytomaj
  22. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Iszakszentgyörgy
  23. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Veszprém
  24. A három kismalac és a farkasok (Rendező: Bandura Emese) – Herend
  25. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Krémer Manci-bérlet
  26. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Nádai István-bérlet
  27. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Bródy István-bérlet
  28. Dsida Jenő: „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István) – Nagykárolyi Kulturális Központ, Deák Endre terem - bérletszünet
  29. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagybánya, nagyterem - Németh László-bérlet
  30. Marie Jones: Kövekkel a zsebében (Rendező: Balogh Attila) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Nádai István-bérlet
  31. Marie Jones: Kövekkel a zsebében (Rendező: Balogh Attila) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Bródy István-bérlet
  32. Kai Hensel: Klamm háborúja – (Rendező: Ovidiu Caița m. v.) – Kölcsey Ferenc Főgimnázium - bérletszünet
  33. Visky András: Pornó (Rendező: Visky András m. v.) – Kolozsvári Állami Magyar Színház, stúdió
  34. Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (Rendező: Babarczy László m. v.) – Aureliu Manea Színház, Torda, nagyterem - bérletszünet
  35. Carlo Goldoni: Terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.) – Városi Színház, Nagybánya, nagyterem - Németh László-bérlet
  36. Csikós Attila: Két összeillő ember (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagybánya, nagyterem - Németh László-bérlet
  37. Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István) – Tasnád, Kulturális Központ - Nóti Károly bérlet
  38. Péreli Gabriella - Aldobolyi Nagy György - G. Dénes György: Roncsderby, vidám geronto-show (Rendező: Tóth-Páll Miklós) – Tasnád, Kulturális Központ - Nóti Károly bérlet
  39. Hatházi András: Manka (Rendező: Hatházi András m. v.) – József Attila Színház, Budapest - nagyterem - színpadi nézőtér
  40. Fazekas Mihály - Móricz Zsigmond - Bessenyei István: Ludas Matyi Szatmárban (Rendező: Bessenyei István) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Krémer Manci-bérlet
  41. Werner Schwab: Elnöknők (Rendező: Sorin Militaru) – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, Víg Kamaraszínház
  42. Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve (Rendező: Nagy Regina) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Krémer Manci-bérlet
  43. William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Nádai István -bérlet
  44. William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.) – Városi Színház, Nagykároly, nagyterem - Bródy István-bérlet
  45. Évadzáró ünnepi gála – Kulturális Központ, Tasnád - Nóti Károly-bérlet

A Harag György Társulat a következő fesztiválokon szerepelt 2016/17-ben:

  • Szatmárnémeti - 15. Partiumi Magyar Napok – Marie Jones: Kövekkel a zsebében (Rendező: Balogh Attila) - Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem
  • Szatmárnémeti - 15. Partiumi Magyar Napok – Dániel András: Egy kupac Kufli (Rendező: Rumi László m. v.) - Széchenyi (December 1.) utca
  • Szatmárnémeti - 15. Partiumi Magyar Napok – Hatházi András: Manka (Rendező: Hatházi András m. v.) - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem, színpadi nézőtér
  • Tiszaújváros - Derkovits Kulturális Központ, a Színház Határok Nélkül 2016. program keretében – Fazekas Mihály - Móricz Zsigmond - Bessenyei István: Ludas Matyi Szatmárban (Rendező: Bessenyei István)
  • Tiszaújváros - Derkovits Kulturális Központ, a Színház Határok Nélkül 2016. program keretében – Csikós Attila: Két összeillő ember (Rendező: Bessenyei István)
  • Debrecen – XI. DESZKA Fesztivál, Csokonai Nemzeti Színház, Víg Kamaraszínház – Visky András: Pornó (Rendező: Visky András m. v.)
  • Budapest – IV. MITEM fesztivál, Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad – Visky András: Pornó (Rendező: Visky András m. v.)
  • Nagyvárad – Festum Varadinum programsorozat, Szigligeti Színház, nagyterem – William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.)
  • Gyula – Shakespeare fesztivál, Gyulai Várszínház – William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.)

A társulat 2016/2017-ban az alábbi évadvégi díjakat osztotta ki:

I. Közönségdíjak 2017.
100 € (a Proscenium Alapítvány biztosítja)

1.  Legjobb színész (a nagybányai szavazatok alapján): Nagy Csongor Zsolt
2.  Legjobb színésznő (a nagybányai szavazatok alapján): Moldován Blanka

100 € (a Korall Clinica biztosítja)
átadja: Dr. Kállay Beáta, a Korall Clinica orvosigazgatója

3.  Legjobb drámai színész:         Nagy Csongor Zsolt
4.  Legjobb drámai színésznő:     Kovács Nikolett
5.  Legjobb komikus színész:      Péter Attila Zsolt
6.  Legjobb komikus színésznő:  Bogár Barbara
7.  Legjobb epizódszínész:          Marosszéki Tamás
8.  Legjobb epizódszínésznő:      Bándi Johanna

II. Szakmai díjak 2017.

1.         Örökös bérlet:                        Szilágyi Éva

A háttérszemélyzet díjai:
Ugocsán Juliánna – virágcsokor az egész évados önzetlen segítségéért

500 RON (a Proscenium Alapítvány biztosítja)

2.      „Angyalka”-díj (a háttérszemélyzet díja Angel József ügyelő emlékére): Kecskés Lénárd
3.     Diószeghy Olga-díj (a háttérszemélyzet díja Diószeghy Olga súgó emlékére): Pop Mónika

1100 € (Baranyai Zoltán és családja biztosítja)

átadja: Zsók Andrea
4. Baranyai Zoltán-emlékdíj (Baranyai Zoltán és családja díja egy pályakezdő színész számára): Moldován Blanka

Nívódíjak:
200 € (a Proscenium Alapítvány biztosítja)

1.         Férfi nívódíj:                          Marosszéki Tamás
2.         Női nívódíj:                            Bandura Emese
3.         Férfi nívódíj:                          Nagy Csongor Zsolt
4.         Női nívódíj:                            Kovács Nikolett

III. Szakmai fődíjak 2017.

1. Ács Alajos-díj:

500 € (a Poszet Kft. biztosítja) - átadja: Poszet Kinga a Kft. képviseletében
Bodea Tibor

2. Harag György-díj:

1000 € (az Autonet Import Kft. biztosítja) - átadja: Ilonczai Tamás marketingigazgató

Rappert-Vencz Gábor

3. Örökös tagság:

Bessenyei István

A 2016/2017-es színházi évadban a Harag György Társulat munkáját a következő vendégművészek segítették:

  • Bocsárdi László rendező
  • Visky András rendező
  • Patkó Éva rendező
  • Visky Andrej rendező
  • Buzogány Béla rendező
  • Márkó Eszter rendező
  • Sramó Gábor bábrendező
  • Schneider Jankó bábrendező/díszlettervező
  • Dobre-Kóthay Judit díszlettervező
  • Bartha József díszlettervező
  • Cristian Gătina díszlettervező
  • Márton Erika díszlet- és jelmeztervező
  • Kiss Zsuzsanna jelmeztervező
  • Nagy Eszter e. h. jelmeztervező
  • Fazekas Antónia díszlet- és bábtervező
  • Bartal Kiss Rita bábtervező
  • Lucian Moga fénytervező
  • Bányai Tamás fénytervező
  • Láng Zsolt dramaturg
  • Benedek Zsolt fordító/dramaturg
  • Bertóti Johanna dramaturg
  • Deák Katalin dramaturg
  • Nagy Viktória Éva dramaturg
  • Visky Péter dalszövegíró/zeneszerző
  • Visky Bence dalszövegíró/zeneszerző
  • Trabalka Cecília zeneszerző
  • Antal Attila zeneszerző
  • Czapp Ferenc zeneszerző
  • Boros Csaba zeneszerző
  • Rozs Tamás zeneszerző
  • Bogdán Zsolt színész, Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művész
  • Spisák István színész
  • Diószegi Attila színész
  • Kovács Károly színész
  • Albert Csilla színésznő
  • Mendler Móni színésznő
  • Hollai-Heiser Anna e. h. színésznő
  • Baksa András színész
  • Simion Barnuțiu hangmérnök
  • Süveg Károly operatőr
  • Czinzel László fotós

A társulat a következő tagokkal bővült 2016/17-ben:

  • Budizsa Evelyn színésznő
  • Keresztes Ágnes színésznő

A 2016/17-es színiévadban a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak az előadások létrehozására 101.059 RON, az IFESZT megszervezésére 158.344 RON, a Brighella Bábtagozat előadásait segítő Art Project Egyesületnek pedig 82.578 RON vissza nem térítendő támogatást sikerült pályázati alapokból lehívnia.

A társulatnak az idei színházi évadban 28 bérlete (felnőtt, középiskolás, ifjúsági, kisiskolás, nagybányai, nagykárolyi, tasnádi és óvodás bérlet), összesen 8.138 bérletese volt. A felújítás előtt meghirdetett évadokhoz képest a restaurált színházépületbe való visszaköltözést követően három felnőtt és két diák bérletházzal, a szintén felújított nagykárolyi színházban pedig két felnőtt és egy diákbérletes házzal bővült a társulatunk bérletkínálata. Összesen 49.656 néző követte figyelemmel produkcióinkat, amelyből 45.014 társulatunk saját előadásait tekintette meg, 5.390 diáknéző volt, és 5.697 különböző vendégjátékok során láthatta előadásainkat, 3200 érdeklődő vett részt a VIII. IFESZT különböző programjain, valamint 1442 látogatója volt a Partiumi Színházi Estéknek: a székhelyen kívül 63, a székhelyen pedig 164 előadást játszottunk. A társulat itthon és a székhelyen kívül (Magyarországon és Erdélyben) összesen 227 alkalommal lépett közönség elé.

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát