• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. június 29.
Feltámadó házi fesztivál és sok újdonság az új évadban

Népszerű, közkedvelt előadások jellemzik a 2017/2018-as évadot Szatmárnémetiben.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának a 2016/2017-es évad az európai alapokból felújított színházépület újrabelakásáról szólt, a 2017/2018-as évben pedig már a megszokott terepen új kezdeményezések támogatása, új, színházhoz köthető rendezvények szervezése volt a cél, nem utolsósorban pedig az, hogy a társulat megtartsa kulturális piacvezető szerepét a romániai magyar színházi műhelyek sorában (immár hagyományosan a legtöbb bérletessel rendelkező, évadonként a legtöbb előadást játszó és legnézettebb magyar társulatként az országban).

Az új évadban egy új színművésszel bővült a társulat, a Bocsárdi László rendezte, a 2016/2017-es évadban bemutatott Tévedések vígjátéka című előadásban még vendégművészként szereplő Diószegi Attila Sepsiszentgyörgyről szerződött át Szatmárnémetibe.

Az évad során új személy került az Északi Színház két tagozatos intézményének élére: Nagy Orbán, a Harag György Társulat színművésze lett a színház főigazgatója.

Az évad első nagyszínpadi bemutatója a Frederico García Lorca Berbarda Alba háza című darabjából készült előadás volt, Sorin Militaru rendezésében. Az évad első stúdióelőadása a reformáció emlékéve kapcsán létrehozott Én, Károli Gáspár című volt. Ennek szereplője Varga Sándor színművész, rendezője pedig Bessenyei István, a Harag György Társulat örökös tagja. Az évad folyamán Szatmárnémetibe érkezett és megtekintette az előadást a darab írója, Tóth-Máthé Miklós. A Brighella Bábtagozat október végén mutatta be első előadását az új évadban, A bőgős fia meg az ördögök címmel. Az Illyés Gyula azonos című meséje alapján színpadra vitt előadás rendezője a pécsi Bóbita Színház igazgatója, Sramó Gábor.

A nagyszínpadi bemutatók sora Neil Simon Biloxi blues című darabjával folytatódott. Első alkalommal rendezett Szatmárnémetiben a Broadway-sikerdarab kapcsán Bordás Attila, aki eddig koreográfusként segítette eddig a társulat munkáját.

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata egy interaktív, kedves előadással folytatta a bemutatói sorát: a Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című előadást Szívós Károly rendezte. Az Ács Alajos Stúdióteremben is újabb bemutatót tartottak: a Hadházi András UNITER- és Jászai-díjas színész valamint Tom Dugdale amerikai rendező által közösen írt Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma ősbemutatóját tartották Szatmárnémetiben. Hatalmas érdeklődés övezte a társulat szilveszteri előadását: a Charley nénje című előadás rendezője Bessenyei István, a Harag György Társulat örökös tagja volt.

Kocsis István Jászai Mari (A megkoszorúzott) című előadásának romániai bemutatója is az Ács Alajos Stúdióterem programkínálatát gazdagította, Tóth-Pál Miklós rendezésével és Kovács Nikolett címszereplésével, a társulat és az Ady Endre Társaság koprodukciójaként.

Fergeteges vígjátékkal folytatta a bemutatók sorát a társulat: Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című előadásának rendezője a magyarországi Lendvai Zoltán volt.
A bábtagozat bemutatóinak a sora a Hapci Király birodalma című bábelőadással folytatódott, Nagy Regina rendezésében. Ő vitte színre a nagyszínpadon az utóbbi idők egyik legsikeresebb gyerekdarabját, a Presser Gábor és Varró Dániel által jegyzett Túl a Maszat-hegyen című produkciót és felújították a 2016/2017-es évben nagy sikerrel játszott A dzsungel könyve című előadást, szintén Nagy Regina rendezésében.

A stúdióelőadások sorát az évadban a Dragomán György írásai alapján készült Vasvonó című pódiumelőadás zárta, melynek rendezője és szereplője is Frumen Gergő színművész, Székely Alpár hegedűművész partnereként.

A 2017/2018-as évadban az Északi Színház újraélesztette a házi fesztiválját TranzitFeszt néven, melynek keretében fellépett Szatmárnémetiben a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amely mozgásszínházi előadással szerepelt, de ott volt a fesztiválon többek között a nagyváradi Mária Királyné Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Moldovai Köztársaságból a kisjenői Eugene Ionesco Nemzeti Színház, a kolozsvári Váróterem Projekt, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, illetve a bukaresti Odeon Színház is. Természetesen a házigazda színház mindkét társulatának előadásai is szerepeltek a programban.

Szintén érintett volt az Északi Színház mindkét társulata a február hónapban szervezett Miniévadban, amelyben a román tagozat és a Harag György Társulat is három-három előadást adott elő. Az eseményen számos romániai és magyarországi színikritikus vett részt.

A Harag György Társulat alapítótagja a MASZÍN – Magyar Színházi Szövetségnek, melynek tagszínházai 2018. áprilisában, Szatmárnémetiben szervezték az első MASZÍN-találkozót, MAFESZT néven.

Az évad további újdonsága volt a Havi Dráma SzatmárON sorozat is, melynek keretében minden hónapban egy-egy kortárs dráma felolvasószínházi előadását mutatják be az Északi Színház büféjében a társulat tagjai, pályakezdő rendezők és színészek közreműködésével.

A sikeres előadások létrejöttéhez elengedhetetlen a pályázati források biztosította anyagi támogatás, hiszen a szatmári társulat egy önkormányzati fenntartású, kéttagozatos színház magyar társulataként a szűkös jegy- és bérleteladásokból származó bevételei mellett csak ezekből a külső támogatásokból tudja fedezni a produkciós kiadásait. Különösen nagy fontossággal bírnak a pályázatokon keresztül kapott támogatások a 2017/2018-as évadban, amikor az önkormányzatok jelentős bevételektől estek el az országban zajló adóreformok következtében, melyek az önkormányzati fenntartású kulturális intézmények gazdálkodására is kedvezőtlen hatást gyakoroltak. A Harag György Társulat, illetve a Brighella Bábtagozat összesen több 250 ezer lej értékben jutott pályázati támogatáshoz.

A társulat az évad folyamán számos településen lépett fel, Nagykárolyban, Nagybányán és Tasnádon bérlet-rendszerben is játszott. Emellett az évadban a társulat vendégszerepelt több alkalommal Nagyváradon, Aradon és Sepsiszentgyörgyön, fesztivál-meghívásoknak tett eleget Gyulán és Tiszaújvárosban, Budapesten pedig a Nemzeti Színházban játszotta a Tévedések vígjátéka című előadását. Vendégszerepelt továbbá Magyarországon a József Attila színházban a Tévedések vígjátéka és az A dzsungel könyve című előadásokkal, a Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma pedig a debreceni DESZKA fesztivál meghívottja volt. A Jövőre, veled, ugyanitt című, három éve műsoron levő előadás az évadban Nyíregyházán és Debrecenben vendégszerepelt. Szintén a Tévedések vígjátéka című produkcióhoz kötődött a társulat részvétele a budapesti Thália Színházban megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén.


Saját szervezésű programok:
1. Önálló sátorral volt jelen a XV. Partiumi Magyar Napok során, a Kossuth-kertben.
2. A színház román tagozatával megszervezett a TranzitFest nevű nemzetközi színházi fesztivált. Tizenegy nap alatt öt ország színházai, társulatai léptek fel Szatmárnémetiben, nyolc helyszínen, összesen 20 előadással.
3. Egész napos műsorfolyammal ünnepelte a Magyar Költészet Napját a zsúfolásig megtelt District 15-ben, a SzatmárON program keretében.
4. Szintén a költészetnaphoz kötődően, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőséggel és a LiterArt Magyartanárok Egyesületével közös szervezésben, 1000 középiskolás diák részvételével, flashmobot szervezett a társulat az újfőtér rendezvényterén.
5. A Harag György Társulat társszervezőként vett részt az idei Magyar Kultúra Hete elnevezésű rendezvénysorozat megrendezésében.
6. A társulat Brighella Bábtagozata részt vett az óvodsoknak és elemi iskolás gyerekeknek megrendezett bábos vetélkedő megszervezésében.
7. Folytatták az önkéntesprogramot, amely több, a színházi munka iránt érdeklődő fiatalt vonz a társulat köré. A programot három fiatal színész, Frumen Gergő, Keresztes Ágnes és Moldován Blanka vezeti. Az önkéntesek a színház különböző tevékenységeinek lebonyolításában segédkeznek, illetve statisztálnak is az előadásokban.
8. Az Északi Színház román tagozatával közösen első alkalommal szerveztek miniévadon, amelyben a két társulat legsikeresebb előadásait játszották.
9. A Harag György Társulat szervezte meg a MASZIN – Magyar Színházi Szövetség első saját fesztiválját, a MAFESZT-et.
10. Útjára indították a Havi Dráma felolvasószínházi Sorozatot
11. Animáció és slapstick workshopot szerveztek, Szabó Attila vezetésével
12. Écsi Gyöngyi workshopot tartott a mesemondás fortélyairól
13. Néptánc workshopot szerveztek, az oktató Kerekes Dalma volt
14. Mozgásworkshopot szerveztek Györfi Csaba iránytásával
15. Színészmesterség-workshopot tartott Gelu Badea
16. Mozgásworkshopot tartott Bordás Attila
17. Társszervezőként vettek részt egy súlyosan beteg gyermek javára összeállított jótékonysági előadás megszervezésében.
18. Évadzáró gálaműsorral ért véget a 2017/2018-as színházi évad




A Harag György Társulat 2017/18-as bemutatói:
1. Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (Rendezte: Sorin Militaru)
2. Neil Simon: Biloxi blues (Rendezte: Bordás Attila)
3. Brandon Thomas – Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje (Rendezte: Bessenyei István)
4. Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Rendezte: Lendvai Zoltán, m.v.)
5. Varró Dániel – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen (Rendezte: Nagy Regina)
6. Tom Dugdale – Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre (Rendezte: Tom Dugdale inv.)
7. Kocsis István: Jászai Mari (Rendezte: Tóth-Páll Miklós)
8. Tóth-Máthé Miklós: Én, Károli Gáspár (Rendezte: Bessenyei István)
9. Vasvonó – Dragomán György írásai alapján (Rendezte: Frumen Gergő)
10. Illyés Gyula – Szántó Viktória – Kovács Áron: A bőgős fia meg az ördög (Rendezte: Sramó Gábor m. v.)
11. G. Szász Ilona: Cókmók, a morgolódó szekrénymanó (Rendezte: Szívós Károly m. v.)
12. Lázár Ervin meséje és népmesék nyomán: Hapci Király birodalma (Rendezte: Nagy Regina)


Jótékonysági előadások:
 Társszervezői voltak Nagy Norbert tenor karácsonyi jótékonysági koncertjének
 Jótékonysági előadás a társulat egyik sújos beteg tagja gyógykezelésére Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (rendező: Lendvai Zoltán, m.v.)
 Társszervezői voltak egy leukémiás gyerek gyógykezelésére gyűjtő előadásnak
 Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (rendező: Sorin Militaru) a Máltai Segélyszolgálat működésének támogatására
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m.v.) a Hans Lindner Alapítvány működésének a támogatására.
 Tom Dugdale - Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre (rendező: Tom Dugdale, m.v.) a Máltai Segélyszolgálat és a Hans Lindner Alapítvány működésének támogatására.


Meghívott előadások:
• Schilling Árpád – Láng Annamária: EXIT (rendező: Schilling Árpád) – a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici színház és a Zombori Nemzeti Színház előadása (HU, RO, SRB, ENG) – TranzitFeszt
• Flow – táncszínház (koreográfia: Bezsán Noémi) - András Lóránt Társulat Marosvásárhely - TranzitFeszt
• Visky András: Júlia (rendező: Szabó K. István) – debreceni Csokonai Nemzeti Színház - TranzitFeszt
• Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti (rendező: Keresztes Attila) – nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház - TranzitFeszt
• Reacting Chernobyl (rendező: Cosmin Matei) Szvjatlana Alekszievicsi és Vlagyimir Csertkov szövegei alapján – a ZUG.zone és a kolozsvári Váróterem Projekt előadása - TranzitFeszt
• Timur Vermes: Nézd, ki van itt! (rendezte: Theodor Cristian Popescu) – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat - TranzitFeszt
• Moliere: Mizantróp (rendező: Novák Eszter) – Szigligeti Színház, Nagyvárad - TranzitFeszt
• Zelei Miklós: Hubertus (rendező: Berettyán Nándor) – a budapesti Gózon Gyula Színház és a beregszászi Illyés Gyula Állami Magyar Színház előadása - TranzitFeszt
• Benedek Elek: Többsincs királyfi (rendező: Árkosi Árpád), Magyar Népmeseszínház – bérletes előadás
• Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőről (rendező: Árkosi Árpád), Magyar Népmeseszínház – bérletes előadás
• William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok (rendező: Bocsárdi László) – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy – bérletes előadás
• Litvai Nelli: A világszép nádszálkisasszony (rendező: Baksa Imre) - a budapesti Manna Társulat és a Neptun Brigád előadása – Partiumi Színházi Esték
• „A gyönyörben nincs középút” - Eszenyi Enikő önálló estje – budapesti Vígszínház – Partiumi Színházi Esték
• Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála (rendező: Markó Róbert) – a debreceni Vojtina Bábszínház előadása – Partiumi Színházi Esték
• Sex, drogs, gods & rock' n roll (rendező: Tapasztó Ernő) - Aradi Kamaraszínház – Partiumi Színházi Esték
• Tóth Kálmán: Kinizsi Pál (rendező: Szőke Kavinszki András) – a veszprémi Kabóca Bábszínház előadása – Partiumi Színházi Esték
• Halj meg és nagy leszel - Földes László (Hobo) önálló estje – Partiumi Színházi Esték
• Grimm-Kardos Tünde: Békakirály (rendező: Halasi Dániel) - a veszprémi Kabóca Bábszínház előadása – Partiumi Színházi Esték
• Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio (rendező: Hargitai Iván) – a budapesti József Attila Színház előadása – Partiumi Színházi Esték
• Kukorica Jancsi, a Vitéz – a szlovéniai Kuttyomfitty Társulat előadása – Partiumi Színházi Esték
• Szereted-e még? – Gergely Róbert Szécsi Pál emlékkoncertje – Partiumi Színházi Esték
• Wass Albert-Strausz Tünde: Erdők könyve – a budapesti Aranyszamár Bábszínház előadása – Partiumi Színházi Esték
• Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? (rendező: Sorin Militaru) – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása – Partiumi Színházi Esték
• Az égig érő fa (rendező: Lélek Sándor Tibor) – a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput bábtársulatának előadása - MAFESZT
• Benedek Elek: A szerencsekrajcár - a Háromszék Táncegyüttes előadása - szabadelőadás
• Hommage à Kodály Zoltán – a budapesti Magyar Állami Népi Együttes és a hagyományok Házának közös előadása – Magyar Kultúra Hete
• Tóth – Máthé Miklós: Zsoltáros és zsoldos (rendező: Kiss Domokos Márk) - a Magyar Drámák Színháza és a Váci Dunakanyar Színház előadása – Magyar Kultúra Hete
• Vitéz Palkó – magyar népmese, a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület előadása – Magyar Kultúra Hete
• Hegedős László: Rongylabda, a Zanotta Art Kulturális és Művészeti Egyesület és a Váci Dunakanyar Színház előadása – Magyar Kultúra Hete
• Bereményi Géza: Irén Levele, Budapest - – Magyar Kultúra Hete
• Perczel Enikő: A nemzet csalogánya, Blaha Lujza dalos élete – Magyar Kultúra Hete
• Angyalbárányok, Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell előadása, Magyarország – Magyar Kultúra Hete
• Hedry Mária: Zrínyi Ilona, Magyarország – Magyar Kultúra Hete
• Túl a szemen – Ady emlékműsor a Role együttessel – Magyar Kultúra Hete
• Bertolt Brecht - Paul Dessau: A kaukázisi krétakör (rendező: Anca Bradu) – a nagyváradi Szigligeti Színház előadása - MAFESZT
• Piroska (rendező: Bereczki Csilla) – a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtársulatának előadása - MAFESZT
• VANmeSE (rendező: Foltin Jolán) – a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének előadása - MAFESZT
• Shakespeare, Sonetul 66 (rendező: Kokan Mladenović) - a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház - MAFESZT
• Matei Vișniec: A III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből, (rendező: Bélai Marcel) –a marosvásárhelyi Havi Dráma előadása - MAFESZT
• Matei Vișniec: Migránsoook (rendező: Zakariás Zalán) – a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása - MAFESZT
• Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata (rendező: Tapasztó Ernő) – az Aradi Kamaraszínház előadása - MAFESZT
• Otthon (rendező: Györfi Csaba), a Duna Táncműhely előadása - szabadelőadás
• Móricz Zsigmond: Barbárok (rendező: Györfi Csaba), spectacolul a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének előadása – bérletes előadás
• Alexandre de la Patellière: Hogyan nevezzelek?, (rendező: Ilja Bocsarnikovsz), a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadása – bérletes előadás
• Tasnádi István: Szibériai csárdás, (rendező: Tasnádi Csaba), a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása - szabadelőadás
• Feketeszárú cseresznye, (rendező: Kerényi Imre), a budapesti József Attila Színház előadása - szabadelőadás

Vendégjátékok:
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m. v.), Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m. v..), Nemzeti Színház, Budapest
 Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (rendező: Sorin Militaru), Nagykároly
 Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (rendező: Bessenyei István), Arad
 Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (rendező: Bessenyei István), Szigligeti Színház, Nagyvárad
 Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje (rendező: Bessenyei István), Nagykároly
 G. Szász Ilona: Cókmók, a morgolódó szekrénymanó (rendező: Szívós Károly m.v.) Nagykároly
 Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje (rendező: Bessenyei István) Nagybánya
 Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje (rendező: Bessenyei István) Tasnád
 Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) Bóbita Bábszínház, Pécs
 Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) BábSzínTér Bábszínház, Kaposvár
 Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) Kabóca Bábszínház, Veszprém
 Horváth Viktor: Vilmos és Kormos, avagy erény és öv (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Bóbita Bábszínház, Pécs
 Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (rendező: Babarczy László, m.v.) Nyíregyháza
 Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt (rendező: Babarczy László, m.v.) Debrecen
 Brandon Thomas - Aldobolyi Nagy György - Szenes Iván: Charley nénje (rendező: Bessenyei István) Szigligeti Színház, Nagyvárad
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Nagybánya
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Tasnád
 Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve (rendező: Nagy Regina) József Attila Színház, Budapest
 Marie Jones: Kövekkel a zsebében (rendező: Balogh Attila, m.v.) Budapest
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Sepsiszentgyörgy
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m. v.) Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
 Neil Simon: Biloxi Blues (rendező: Bordás Attila) Tasnád
 Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (rendező: Lendvai Zoltán, m.v.) Nagybánya
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Csenger
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Nábrád
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Kisvárda
 Szász Ilona: Mosó Masa mosodája (rendező: Sramó Gábor, m.v.) Máriapócs
 Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve (rendező: Nagy Regina) Nagykároly
 Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A dzsungel könyve (rendező: Nagy Regina) Sică Alexandrescu Színház, Brassó
 Presser Gábor - Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen (rendező: Nagy Regina) Nagykároly
 Frații Grimm: Hapci király birodalma (rendező: Nagy Regina) Nagykároly
 Jegesmedvék – felolvasószínházi előadás – Nagybánya
 Jegesmedvék – felolvasószínházi előadás – Kolozsvár
 Neil Simon: Biloxi Blues (rendező: Bordás Attila) Nagybánya
 Évadzáró Gála – Tasnád


A Harag György Társulat a következő fesztiválokon szerepelt 2017/18-ban:
 Marie Jones: Kövekkel a zsebében - (rendező: Balogh Attila, m.v.) Főtér fesztivál, Nagybánya
 Visky András: Pornó – dráMA fesztivál, Székelyudvarhely
 Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (rendező: Bessenyei István) Színház Határok Nélkül, Tiszaújváros
 Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.), Fux Feszt, Nagyvárad
 Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.), PUCK Fesztivál, Kolozsvár
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m.v.), Kisebbségi Színházak Kollokviuma, Gyergyószentmiklós
 Tom Dugdale - Hatházi András: Tizenöt próbálkozás a színészetre (rendező: Tom Dugdale, m.v.) Deszka Fesztivál, Debrecen
 William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László, m.v.), Határon Túli Színházak Fesztiválja, Thália Színház, Budapest
 Illyés Gyula - Szántó Viktória - Kovács Áron: A bőgős fia meg az ördög (rendező: Sramó Gábor, m.v.), Kabóciádé Családi Fesztivál, Veszprém
 Horváth Viktor: Vilmos és Kormos, avagy erény és öv (rendező: Sramó Gábor, m.v.), Double Rise Fesztivál, Torockó

Díjak:
 Bandura Emese az RMDSZ Ezüst Tulipán díjával lett kitüntetve
 A kolozsvári Puck Nemzetközi Báb- és Marionett fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című előadás nyerte el a fesztivál fődíját, a legjobb előadásnak járó díjat.
 A kolozsvári Puck Menzetközi Báb- és Marionett fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című előadás kapcsán Nagy Anikó megosztva kapta a legjobb női alakításért járó díjat
 A kolozsvári Puck Menzetközi Báb- és Marionett fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című előadás kapcsán Czapp Ferenc zeneszerző a legjobb zenéért kapott díjat.
 A kolozsvári Puck Menzetközi Báb- és Marionett fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című előadás kapcsán a legjobb dramaturgiáért járó díjat Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó kapta meg.
 A nagyváradi FuxFeszt Bábszínházi Fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című produkció kapta a fesztivál legjobb előadásának járó díjat.
 A nagyváradi FuxFeszt Bábszínházi Fesztiválon Michael Ende: Történet a tálról és a kanálról (rendező: Schneider Jankó, m.v.) című produkció kapta meg a pedagógusok díját.

Belső díjak:

A közönségszavazatok alapján kiosztott díjak:
1. Legjobb színész (Nagybánya): Nagy Csongor Zsolt
2. Legjobb színésznő (Nagybánya): Moldován Blanka
3. Legjobb drámai színész: Rappert-Vencz Gábor
4. Legjobb drámai színésznő: Kovács Nikolett
5. Legjobb komikus színész: Nagy Csongor Zsolt
6. Legjobb komikus színésznő: Moldován Blanka
7. Legjobb epizód-színész: Poszet Nándor
8. Legjobb epizód-színésznő: Méhes Kati

II. A társulat művészeti tanácsa, illetve a társulat tagjainak szavazatai alapján kiosztott díjak:

1. Támogatói díj: Pataki Enikő
2. „Angyalka” díj (a háttérszemélyzet díja Angel József egykori ügyelő emlékére): Botos Gergő
3. Diószeghy Olga díj (a háttérszemélyzet díja Diószeghy Olga súgó emlékére): Varga Katalin
4. Baranyai Zoltán díj (debüt-díj): Orbán Zsolt

Nívó-díjak:
1. Keresztes Ágnes
2. Frumen Gergő
3. Nagy Csongor Zsolt
4. Moldován Blanka

A társulat művészeti tanácsa által odaítélt nagydíjak:
1. Ács Alajos díj: Kovács Nikolett
2. Harag György díj: Gaál Gyula



A 2017/2018-as színházi évadban a Harag György Társulat munkáját a következő vendégművészek segítették:
 Sramó Gábor, rendező
 Szívós Károly, rendező
 Tom Dugdale, rendező
 Lendvai Zoltán, rendező
 Cristian Gătina, díszlettervező
 Márton Erika, díszlet- és jelmeztervező
 Nagy Kovács Géza, díszlettervező
 Golicza Előd, díszlettervező
 Török Ágnes, látványtervező
 Hatházi Rebeka, díszlet- és jelmeztervező
 Bátonyi György, díszlettervező
 Bodor Judit, jelmez és bábtervező
 Benedek Zsolt, fordító/dramaturg
 Deák Katalin, dramaturg
 Kovács Áron, zeneszerző
 Iszlai József, zeneszerző
 Bornai Szilveszter, zeneszerző
 Tóth Tünde, színész
 Lukács Szilárd, színész
 Hatházi András, színész
 András Lóránt, koreográfus
 Székely Alpár, zenei vezető
 Biró Eszter, fordító
 Kovács Eszter, fordító
 Raluca Sas Marinescu, fordító


A társulat a következő tagokkal bővült a 2017/18-as évadban:
o Diószegi Attila, színész
o Czinzel László, irodalmi titkár

A 2017/18-as színiévadban a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak az előadások létrehozására 147.814 RON, a Brighella Bábtagozat előadásait segítő Art Project Egyesületnek pedig 104.725 RON vissza nem térítendő támogatást sikerült pályázati alapokból lehívnia.
A társulatnak az idei színházi évadban 30 bérlete (felnőtt, középiskolás, ifjúsági, kisiskolás, nagybányai, nagykárolyi, tasnádi és óvodás bérlet), összesen 8.328 bérletese volt.

Összesen 52.786 néző követte figyelemmel a társulat műsorán szereplő produkciókat, amelyből 46.515 társulatunk saját előadásait tekintette meg, 5.199 diáknéző volt, és 11.784-en különböző vendégjátékok során láthatták előadásainkat. A székhelyen kívül 44, a székhelyen pedig 193 előadást játszottunk. A társulat összesen 237 alkalommal lépett közönség elé.
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát