• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
Kovács Kristóf

Kovács Kristóf
(1958 - )

Budapesten született, itt járt iskolába, míg tanulmányai – középiskolás fokon – derékba nem törtek. Gimnáziumbóli kiakolbólítását követően mint figuráns, rovarirtó, öltözőőr, illetve ládajavító próbál szerencsét, jobbára sikertelenül.
1978 – 79: a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (magyarul: konzervatórium) zeneszerzés tanszakára jár.
1979-ben felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma: Egyetem) dramaturg szakára, de a III. évfolyam közepén meglepetésszerűen emigrál. Svédországban települ le.
1983-ban felvételt nyer a stockholmi Dramatiska Institutet (az ottani Színművészeti) színházrendező szakára. 1987-ben végez, diplomamunkája Beckett: Godot-ra várva című darabja a stockholmi Városi színházban.
1987 és 1990 között Németországban él, 1990 őszén, ma már felidézhetetlen okokból, visszaköltözik Magyarországra.
1992 és 95 között a Miskolci Nemzeti Színházban rendező-dramaturg
Ezzel párhuzamosan a Magyar Narancs című hetilap alapító gárdájának tagja, 1998-ig munkatársa
2001 és 2004 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház dramaturgja.
Három darabját mutatták be, a Víziszony című színházi szappanoperát 2002 tavaszán Nyíregyházán, a Csontzene című tragédia dell’artét 2002 nyarán Zsámbékon, a Kék veréb (képzelt anekdoták Edith Piaf és Marlene Dietrich életéből) címűt 2002 őszén Nyíregyházán.
 

Előadásai
vissza a társulat tagjaihoz
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát