A Pitypang metaforikus, lírai nyelven beszél a szerelemről, magyar költők szövegeinek és a színészek saját gondolatainak felhasználásával. Ezzel a finom, pasztell és idilli világgal száll vitába az este második részében a Por. Vörös István drámája éles kritikát fogalmaz meg a harmónia iránti olthatatlan vágyunkról, önmagunkról és a színházról magáról is. Az előadás abszurd világa a színészek egyediségéből indul ki, arra tesz kísérletet, hogy megmutassa azt a sokrétűséget és változatosságot, amelyre csak a Baltazár színészei képesek.
