• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. 04. 19.
A Harag György Társulat Pornó című előadása idén meghívást kapott a budapesti Nemzeti Színház által szervezett IV. MITEM Fesztivál (Madách Nemzetközi Színházi Találkozó) programjába, amely Magyarország egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválja. A Visky András által írt és rendezett produkció a magyar fővárosban 2017. április 20-án, csütörtökön, közép-európai idő szerint 20 órától látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda színpadán.
2017. 04. 13.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívásának eleget téve 2017. április 12-én két előadás erejéig a színház új stúdiótermében vendégszerepelt a szatmárnémeti Harag György Társulat a Visky András által írt és rendezett Pornó című előadása.
2017. 04. 07.
Immár harmadik éve egész napos költészetünneppel tiszteli meg a Magyar Költészet Napját a szatmárnémeti Harag György Társulat 2017. április 9-én, vasárnap 14 és 22 óra között. A már hagyományossá vált rendezvénysorozatnak idén új, nagyobb befogadóképességű helyszínt találtak a szervezők.
2017. 04. 05.
Carlo Goldni Velencei terecske (fordította Nádasdy Ádám) című klasszikus drámája alapján Terecske címmel új bemutatóra készül a szatmárnémeti Harag György Társulat. Visky Andrej fiatal kolozsvári rendező munkájaként 2017. április 7-én kerül színpadra a kilencvenes évek hangulatát idéző előadás.
2017. 04. 03.
Idén immár harmadik alkalommal kapott meghívást a debreceni Csokonai Nemzeti Színház DESZKA (Debreceni Színházi Kerekasztal) Fesztiváljára a Harag György Társulat. A Visky András által írt és rendezett Pornó című előadást 2017. március 31-én, pénteken, magyarországi idő szerint 21:30-tól láthatta a debreceni közönség a Víg Kamaraszínházban.
2017. 03. 26.
55 év óta minden tavasszal megünnepeljük a színházi világnapot. Mintha 24 óra alatt bejárnánk a színházi univerzumot, kezdve a NO-val és a Kathakalival, folytatva a Pekingi Operával és a Kathakalival, elidőzünk Görögországban, Aiszkhülosztól, Szophoklésztől Skandináviába látogatunk Ibsenhez és Strindberghez, majd Angliában Sarah Kane-től Itáliába száguldunk Pirandellóhoz, azután Franciaországba, Párizsba, ahol talán a legtöbb külföldi társulatot látjuk vendégül.
1 2 3 4 5 6 ... > >>
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát

Támogassa Ön is adója 2%-val a Harag György Társulat munkáját segítő
Proscenium Alapítványt!

Fundația Proscenium Satu Mare, str. Horea 3, Romania
Banca Transilvania Agenția Aurora
Adószám (cod fiscal): 9496642
Számlaszám: RO83BTRL03101205A56722XX