• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. június 23.
Lezárult az idei évadra a Harag György Társulat által indított színházi nevelési program

A 2016/17-es évadban színházi nevelési programot indított el a szatmárnémeti Harag György Társulat, amely idén februártól SZENSZ mozaiknévvel ellátott művészetpedagógiai programként működött. A tevékenységek alkalmával bizonyos színházi előadásokhoz kapcsolódó programokat szerveztek, a látott produkciók interaktív feldolgozása során rendszerint a gyerek- és az ifjúsági közönséget szólították meg.

„A foglalkozásokon aktivizáló módszerekkel bontunk ki az egy-egy előadásban feltárt élethelyzetet. Azt vizsgáljuk, hogy az adott korcsoport számára mit jelent az a problematika, amit az előadás feltár. Ezáltal az adott korosztály aktívan reflektál emberi, társadalmi és aktuális problémákra, elmélyíti tudását, tapasztalatokat szerez, elgondolkodik az előadásban felvetett kérdéseken„ – fogalmazta meg törekvéseit Márk-Nagy Ágota, rendező és drámapedagógus, a nevelési program szakirányítója.
A szatmárnémeti Harag György Társulat az elmúlt évadban két repertoáron levő, a középiskolás korosztály számára szánt produkció feldolgozását valósította meg. 14-15 évesekkel foglalkoztak a Semmi című dán kultuszregény adaptációja kapcsán (Marosszéki Tamás egyéni előadása, szerző: Janne Teller, rendező: Márkó Eszter) és 17-18 éveseknek szólt a Klamm háborúja című osztálytermi produkció feldolgozása (Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása, író: Kai Hensel, rendező: Ovidiu Caița m. v.). Az előadásokat követő feldolgozó foglalkozásokat egy-egy iskolai osztálynak tartották a színházban vagy az iskolában.

A színházi nevelési program kiegészítéseként a társulat köré szerveződött Haragosok nevet viselő önkéntescsapatnak a társulat művészei különböző színházi szakterületekhez kapcsolódó játékos képzéseket vezettek. Csapatépítés, önismereti és kommunikációs gyakorlatok, önkifejezés-fejlesztő gyakorlatok, improvizáció, beszédtechnikai fejlesztés, színpadi mozgás, zenei fejlesztés, ritmusgyakorlatok, bábos alapismeretek voltak a szakmai tréningeknek témái, melyek során a résztvevők gyakorlati és elméleti színházi jártasságukat bővítették. A színházi nevelés szellemének megfelelően a feldolgozásokon, valamint a tréningeken a diákok díjmentesen vehettek részt. A programot a Magyarország-i Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

A színházi nevelési programmal a színház hagyományt kíván teremteni és egyre több generációt szeretne olyan interaktív munkamódszerekkel véleményformáló attitűdre bátorítani, amely egyrészt visszajelzés lehet az előadások létrehozóinak a produkciók hatását, problémaérzékenységét illetően, másrészt a jövő színházi közönségének színházszeretete is ezekben a programokban gyökerezik.

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát