• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2017. szeptember 19.
Szatmáron is kezdetét veszi a Havi Dráma felolvasószínházi sorozat

Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján veszi kezdetét a Harag György Társulat felolvasószínházi sorozata, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen szerveznek meg, a Marosvásárhelyen már rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Havi Dráma sorozat keretében.

Az eseményen Pintér Béla Az Őrült az Orvos a Tanítványok és az Ördög című drámáját interpretálják a társulat színészei. A rendező Horváth Anna, fiatal, pályakezdő tavaly végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, Bocsárdi László osztályában.
A kezdeményezés nem újkeletű, volt már hasonló kísérlet a társulat részéről. Ezt az ötletet továbbgondolva, a színházbüfében, vagyis a Grandstandban veszi kezdetét a folyamat, amely minden hónapban egy új kortárs drámát fog bemutatni.
„Társulatvezetőként kiemelten fontosnak tatom, hogy a repertoárszínházi tevékenységünkön túl, a legkülönbözőbb külső és belső kezdeményezéseknek is teret biztosítsunk. Számos ilyen ötlet érkezett a társulat művészei részéről is, amelyek egy részét már sikerült megvalósítanunk, és némelyik immár több éve töretlen népszerűségnek örvend. Az ilyen kezdeményezéseket, amilyen a SzatmárON program, a Költészetünk Ünnepe, az önkéntesprogramunk, a Szeretetközpont Egyesülettel készülő koprodukciónk, vagy épp a SZENSZ címen futó színházi nevelési program, rendszerint az ötletgazdákkal közösen dolgozzuk ki, és ők maguk válnak a programok felelőseivé is a továbbiakban. A felolvasószínházi sorozat ilyen jellegű újjáélesztésének gondolatával Keresztes Ágnes színésznő keresett meg, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Látó vezetősége pedig szerencsére örömmel fogadta a csatlakozásunkat ehhez a náluk már jól bevált és bejáratott programsorozathoz. Kicsit más lesz ez a sorozat, mint a néhány évvel ezelőtti, nagyszínpadi felolvasószínházi előadások, amelyek alkotói rendszerint továbbvitték, továbbgondolták a műfajt, már-már annak kereteit is feszegetve. Ebben az esetben a színpadi megvalósítás, hang- és fénytechnika lehetőségeinek kiaknázása helyett a színészeken és a megismertetni kívánt darabokon lesz a hangsúlyt. Ezúttal nem célunk a hagyományos kőszínházi előadásokhoz közelíteni ezeket az eseményeket, mondhatni ellenkezőleg: a darabok megszólaltatását szándékosan nem-konvencionális, nem-színházi terekbe szánjuk, ezért is mellőzzük a nagyszínpadi teret és a bonyolultabb szcenikai megoldásokat. A cél a kötetlen együttlét a nézőkkel, és a kortárs drámák megismertetése a közönséggel” – nyilatkozta Bessenyei Gedő István társulatigazgató.
A kezdeményezés ötletgazdája és koordinátora, Keresztes Ágnes színésznő elmondta, hogy egyetemi évei alatt hasonló kísérlet történt Marosvásárhelyen, amibe bevonták az egyetem diákjait is. Ezt gondolta tovább és javasolta a társulat vezetőségének, hogy Szatmárnémeti is kapcsolódjon be a programsorozatba.
Célja a fiatal, pályakezdő rendezők megismertetése, találkoztatása színészekkel, kortárs szövegekkel, kocsmaszínházi, felolvasószínházi, vagy más, alternatív formákkal. A színművészeti egyetem rendező szakos diákjai is kipróbálhatják magukat a munkában, de arra is van igény, hogy a drámaíró szakos diákok munkáját felolvassák a színészek. Későbbiekben közönségtalálkozókat, beszélgetéseket is terveznek a szervezők.
A kezdeményezés célja, hogy a büfé is a színház szerves részévé váljon, helyet találjon benne a színház maga, belakják a színészek, a nézők. A kortárs problémafelvetések leginkább a fiatal korosztályt célozzák meg, behozva a kocsmába a színházat, leginkább arra tesz kísérletet, hogy megmutassa: a színház mindenhol jelen van és mindenkihez szól.
Az esemény ingyenes, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: a Harag György Társulat PR-osztálya
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát