• Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
2018. március 16.
Ezüst Tulipán díjjal tüntették ki Bandura Emesét

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának vezetője március 15-én vette át az elismerést.

A Szatmárnémeti RMDSZ Ezüst Tulipán díját az ifjúság és sport kategóriában idén Bandura Emese bábszínész, a Brighella Bábtagozat vezetőjének ítélték oda. Az Északi Színházban tartott díjátadó ünnepségen a következő laudáció hangzott el:

Bandura Emese 1979. június 5-én született Szatmárnémetiben. Édesanya, fia, a 8 éves Bence, a Kölcsey Ferenc Kollégium diákja. Bábszínházhoz való kötődését tizenévesen a Madisz ifjúsági szervezet által indított bábcsoportban alapozza, ahol több gyerek illetve felnőtt előadás létrehozásában vesz részt.

1993-1997 között középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Elméleti Líceum, matematika-fizika szakán végezte, tagja a Nagy Gyula által vezetett színjátszó körnek, tevékenykedik Köfediszben, cserediák, 1995 nyarán önkéntes a franciaországi Maison Jean Frederic Oberlin nemzetközi kulturális központban, ahol képzőművészeti nevelést kap

1997-2003 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán szerez diplomát. Félidőben egy évre megszakítva egyetemi tanulmányait önkéntes a sérült gyerekekkel foglalkozó svájci Perceval Intézetben.

Az egyetem elvégzése után a 2003-ban éppen alakuló szatmárnémeti bábszínháznál helyezkedik el, eljátszva több bábelőadás főszerepét. 2009-től bábtervező-kivitelezőként is szerepet vállal, 2011-től bábelőadásokat rendez, majd 2013-tól a bábtagozat vezetője. 2014-ben létrehozója az Art Project Egyesületnek, mely fő célja a gyermekek minőségi kulturális szórakoztatása mellett a bábszínházi alkotók szakmai fejlesztése, illetve a bábtagozat technikai felszerelésének bővítése.

2015 óta, férjével együtt, tagja a veszprémi Kabóca Bábszínháznak. A felkérést elfogadva egy évadot Veszprémben töltenek, majd visszatérve, az ott szerzett tapasztalatokat, kapcsolatokat kamatoztatja a Brighella Bábszínház javára. Vezetése alatt, a városvezetés segítségével sikerült az Iparos Otthonban a 21. századi bábszínházhoz méltó otthonra lelnie ennek az energikus, prosperáló bábszínháznak. A 15 éves múlttal fiatalnak nevezhető bábtagozatunk, felkerült a nemzetközi bábszínházi térképre, rendszeresen képviselik városunkat Pécsen, Kaposváron, Veszprémben, valamint Nagyváradon, Csíkszeredában, Kolozsváron.

Idén az erdélyi bábos szakma is elismerte a Brighella Bábtagozat munkáját, hiszen a Schneider Jankó által rendezett Történet a tálról és a kanálról - című előadás több szakmai díjban részesült. A nagyváradi Fux Feszten a két fődíjat kapta meg (a legjobb előadásnak járó Nívódíjat, a Pedagógusok Díját) valamint a kolozsvári Puck Fesztiválon négy elismerésben részesült (legjobb előadás, legjobb zene, legjobb dramaturgia, legjobb bábszínész megosztva). Ezek mellett a bábtagozat vezetőjét a Harag György Társulat tagjainak szavazatai alapján Nívódíjjal tüntették ki az elmúlt évadban.

Évek óta a Partiumi Magyar Napok gyermekprogramjának szervezője, a vendégelőadások kiválasztásánál is törekszik a minőségi, ízlésformáló, szórakoztatásra. Fő célkitűzése a bábszínház és a pedagógusok közötti szorosabb kapcsolat kiépítése.

Gratulálunk az elismeréshez!
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát
  • Plakát